A hajnal alaprajzai - Nichita Danilovnak (Magyar)
Minden búcsú tapintatlan. Az elválás sóhaja szénmonoxiddal telített a többesszám első személyben fogalmazás néptelen sikátorában. Emlékek ózonfelhője mérgez. Ha sokáig fénybe nézel és utána lehunyod szemed, egy új hajnal alaprajzát mutatják a hajszálerek. Fejjel lefele. Ahogy a világ. Beszédhibás égtájakkal. Keletről hadaró havak. Nyugat dadog. Délről átlátszó üzenet. A válasz Észak szájpadlásába szúródó halszálka. Szerelmeid: anyád, gyermekeid, hazád. Most és mindörökké. A többi elenyészik. 2 A késlekedő álmok és a sietős halál között elfelejted az alkalmazkodás ritmusát. Az vagy, aki mindig is voltál, s aki mindig leszel, hiába érnek utol ismeretlen találkozások. A látszat márványtömbjébe vésed arcvonásod. Ünnep van. Ilyenkor az emberekben emelkedik a könyörületesség higanyszála. Tisztában vagy vele, azért vagy most elveszett, hogy egyszer bizonyosság lehess. Az esték mozdulatlan félhomályában az otthon fénye. Felkapart seb, vérző emlék. Szívszorítás. Jobban mint máskor.
|
|