Konstanty Ildefons Gałczyńskinek
A tűz fia vagy
A lámpást hordozó
Megvallott szerelmek fölött virrasztasz
nehogy a hitet tevő szavak
csonkolt fák kampóin fennakadjanak
Tavaszra őrized
a havazás ölelésébe takart virágzást
Ne félj
abból a tisztaságból megélünk majd
Vigyázod a kizöldülő öröklétet
nehogy eltiporhassa erdők hordája
Karcsú napok rétjén szétteríted
védett madarak énekét
Pásztora vagy az állhatatos csillagképeknek
eljövendő fényéveket jósolsz nekik
Jégpáncél alá húzódott világ fölé
szabatos szavakkal Te tartasz inkubátorfényt
Gőgicsélő rózsatöveket dajkálgatsz
és gégédben cetek sírásával értelmet adsz
halak néma tátogásának
Magasztalod
a hatalommal szembeszegülő alázatot
Névtelen ürességeket töltesz meg
sziklák ölében eredő csermelydalokkal
A csönd szikráit lázas kövekként zúdítod
borízű homályokra
és tűzvészként kígyóznak elő verseid
a szomorúság tövises indái között
fedezéket kereső sárgarigó torkából