Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petrőczi Éva: Elegia adriatica (Adriai elégia Olasz nyelven)

Petrőczi Éva portréja

Adriai elégia (Magyar)

Szüleimnek
 
„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem
az angyalok rendjéből…?”
Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
 
A „bubamara”
lottón öt pénzt
nyertem,
de nem lett tőle soká
jó a kedvem,
 
mert napra-éj
csak kísértettetek:
te köményszemű
kisfiú-apám,
tüdőgyulladásból
alighogy kikelve,
önhitt mosollyal,
matróz-öltözetben,
 
majd ötven évvel
később, megszögelt
csípőddel,
de egyre csak rajongva:
tenger, tenger.
 
S te, anyám,
Matulji szépe,
és hatvanhat nyarán
kedvence az öreg Volosko
kétnyelvű matrónáinak,
szobra a Nyárnak,
bronzba öntve,
míg engem kínkeservesen
fogott, ha megfogott
a Nap.
 
Tegnap már úsztam –
mintha ti,
magát rég
kettétépő páros kagyló
messzesodródott szárnyai,
velem szívtátok
volna be a víz
átható hableány-szagát.
„Hogyha kiáltanék…”
talán küldene választ a tenger,
halk „Non omnis moriar”-t.
 
Malinska, 2010. július 26-án



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásaszerző elfogadott kézirata

Elegia adriatica (Olasz)

Ai miei genitori
 
“Se gridassi, dall’ordine degli angeli
chi potrebbe sentirmi…?”
Rainer Maria Rilke: Prima elegia di Duino
(traduzione propria)
 
Avevo vinto
cinque soldi
sulla lotteria di “coccinelle”
ma ciò non mi rese
a lungo di buon’umore,
 
perché giorno e notte
mi avevano ossessionato:
tu, mio padre – bambino
dagli occhi stretti,
dalla polmonite
a malapena guarito,
con un sorriso
presuntuoso,
vestito alla marinara,
 
cinquant’anni dopo
con la tua scarpa
inchiodata,
esultando senza sosta:
il mare, il mare.
 
E tu, mia madre,
la bella di Matulji,
l’estate del sessantasei
la beniamina delle matrone bilingue
del vecchio Volosko,
la statua dell’Estate
colata in bronzo,
finché io soffrivo straziata,
perché il Sole mi aveva
bruciato.
 
Ieri avevo già nuotato –
come se voi,
da tanto tempo
a se stesse strappate
e lontano trascinate ali
della conchiglia bivalve,
con me avreste inspirato,
dalla sirena pervasa
odore dell’acqua.
“Se gridassi…”
forse il mare mi invierebbe una risposta,
un flebile “Non omnis moriar.”
 
Malinska, 26 giugno 2010
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap