Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petrőczi Éva: Becenév

Petrőczi Éva portréja

Becenév (Magyar)

                      Nagyapának

Kis Mandrulicám,

mindig így becéztél engem,

rég halott anyád,

Katarina Breban nyelvén.

Igen, kis Büszkeségem”

volt a nekem járó

epitethon ornans, hogy is feledném!

 

Most is, sok évtizednyi         

bántás, mit bántás,

tonnányi sárdobálás

után páncélom

ez a gyerekkori címke,

és gyógyír

változatos rettegéseimre.

 

Mint Józsefről a Bibliában

szivárványszínű, szép kabátját,

a tőled kapott nevet rólam

karmos kezekkel,

sok karmos szóval

gyakorta le-le rántják.

 

De bennem cseng-bong

a te hangod,

nagyapám, Péter hangja,

akár a pécsi székesegyház

nem feledhető dallamú,

nevedet viselő harangja.

 

Két Péter harang

oltalmában élek,

hátat fordítva

minden megvetésnek,

s amíg lehet, amíg maradhatok,

egyre fehérebb hajjal is

 

a te Mandrulicád, a

belső vénülésnek

oda nem dobható

kis Büszkeséged vagyok.

 

            



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásaa költő

Nomignolo (Olasz)

Mia piccola Mandrulita,

mi vezzeggiavi sempre così,

nella lingua di tua madre,

Katarina Breban, da tempo morta.

Sì, mio piccolo Orgoglio,

era l’epiteto ornamentale

a me dovuto, come poter dimenticare!

 

Anch’adesso, dopo svariati decenni

di male, altro che male,

dopo tonnellate di fango

gettatami addosso,

quest’etichetta d’infanzia

è la mia armatura

e unguento

per le mie svariate paure. 

 

Come il bel capotto arcobaleno

di Giuseppe, nella Bibbia,

il nome da te ricevuto,

spesso con mani artigliate,

con molte parole artigliate

mi strapazzano di dosso.

 

Ma dentro di me, nonno,

mi risuona la tua voce,

la voce di Pietro,

come nella cattedrale di Pécs,

la campana, che porta il tuo nome,

dalla melodia indimenticabile.

 

Vivo sotto la protezione

delle due campane, di nome Pietro,

voltando schiena

ad ogni disprezzo,

e finché è possibile, finché posso rimanere,

anche con i capelli bianchi, sempre più bianchi,

 

la tua piccola Mandrulita,

non sacrificabile

alla senilità interiore,

il tuo piccolo Orgoglio.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap