Mosoly (Magyar)
Meg fogok halni. Nem is oly sokára. S ez olyan könnyű szédülettel tölt el, mint ifjúkoromban – kezdő dohányost – az erkélyen reggelente leszívott első néhány slukk. Ez azóta elmúlt, persze, ahogyan elmúlt annyi minden. Hovatovább csak egy maradt velem, de az igen, Istennek hála érte! A szem mohó, éhes kíváncsisága, a nézés gyönyöre, hogy minden látvány a maga más-más módján színöröm: egyforma szép a szurok és a csurgatott méz, és egy kazánház tekergő csövei burkolva üveggyapottal és sztaniollal. Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt és a levegő üveghidege. Egy eldobott üres cigarettásdoboz céltalan zörgő összevissza szálldosása az út betonján a változó szél szeszélye szerint. A mosoly egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán, a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny, valamint a feszes húsú ifjú leány csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje, miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat, ám ez nem baj: a szépség fűszere és forrása – a hiba. De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába, és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze – Mert az angyal a részletekben lakik. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://dia.jadox.pim.hu |
|
|