Petri György: Of Imre Nagy (Nagy Imréről Angol nyelven)

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hírtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a város: lövik szét.

Faceless, just another suited-         
bespectacled leader, you had no grit
in your voice; no clue as to what to say

to the crowd out of the blue, taken aback
by such swiftness. I felt cheated
as you spoke, old man behind the pince-nez,
not yet knowing

the concrete courtyard where the verdict
would be read, in a rush no doubt,
nor the rough rasp of the rope, that final shame.

Who can say what could have been said
from that balcony? Once shot to hell,
the chance will not return. No jail or execution
can hone the blunted edge of the moment.
Yet here we are, permitted to remember
that disinclined, slighted, hesitant gentleman
who, against the odds,
abandoned himself
to rage, mirage, an entire country’s crazy hope

when the city awoke to
being blasted into pieces.