Pilinszky János: Schizzo d’autunno (Őszi vázlat Olasz nyelven)

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
 
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
 
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

Da sotto l’origliante giardino
l’albero annusa nello spazio,
il silenzio è gracile e vuoto,
in cerca di confini il prato.
 
Ti si stringe il cuore smarrito,
la strada precipita acquattata,
con un sorriso ansioso anche
la pianta di rose scruta se stessa:
 
sui lontani, incerti paesaggi
si sta apprestando il dolore.