Rába György: A költő halálára
A költő halálára (Magyar)Sz. L. emlékének
Fegyveredet te is leraktad, csontkeretes szemüveged. Ezt nem hittük volna rólad, értelem cinkosa, bátyánk.
Késeiddel héjakat hasogattál, s mutogatták szemérmetlen sárga belsejük. Írásaid kettészelt molekulák rendje, – szörnyű rend köszönti a várt végtelent.
Ki ad nekünk majd a lábadozó világról röntgenképeket?
Hegyes orrod vásznak embertelen nyugalmát, menekülésed tudásunk pályaudvari rendjét bontotta meg, – iratlan műveidben torkukban rekedt tanuvallomással hallgatnak költők, szerelem sáskái és motortalan repülőgép.
Őrségen, behúzott nyakkal a támadás jelszavát fülelve lézengtél felelőtlen civilek között. S ágyúk össztüze dördült…
Most, mikor fellebbezni mégy a nagy egyetem szikár gyönyörébe az ártatlant sújtó ítélet ellen, mi magunkra maradva kucorgunk a sarokban, álló falak között, de szabad ég alatt, mint akinek feje fölül légnyomás sodorta le a tetőt, s védtelenekre, eső tör ránk és téli fagy.
|
Povodom smrti pesnika (Szerb)U spomen L. S.
I ti si položio oružje, naočale s okvirom od kostiju. Ti saučesniče razuma, brate, to nismo očekivali od tebe.
Noževima si ljuske parao i pokazivali bestidne žute nutrine. Red rasečenih molekula su tvoji rukopisi, – užasan red očekivan beskraj pozdravlja.
Ko će nam rendgenske slike o prebolnom svetu dati?
Tvoj šiljat nos je poremetio zverski spokoj platna, tvoj beg kolodvorski red našeg znanja – u tvojim nenapisanim delima pesnici u grlima sa pritešnjenim iskazima, skakvci ljubavi i avion bez motora šute.
Na straži, uznemireno osluškivajući zapoved za napad si tumarao među neodgovornim civilima. I čula se paljba topova…
Sad kad protiv osude nevinog na suvonjavu nasladu univerziteta ideš uložiti žalbu, mi osamljeno čučamo u prikrajku među zidovima ali pod vedrim nebom, kao da je vazdušni pritisak odneo krov, i nas, nezaštićene, kiša i mraz plavi.
|