Rába György: Egy pillangóhoz

Kelet, Nyugat gondtalan vándora,

szelíd rekettyék s vadrózsák kegyence,

mily fájdalom indulója a dal,

mit kopogsz az üvegre?

A menny derűje hiv, a könnyü rét,

hol a nap szórja aranyát bolondul?

Milyen szabadság, milyen szerelem

vár rád az ablakon túl?

Azt hiszed, talán kékebb künn az ég,

a fiatal fák gyorsabban kerengnek,

gyorsabban hányják el vén levelük,

ha közöttük teremhetsz?

Ajkad mohó bár, föl nem szívhatod

minden mezők ölének csorgó mézét

s már gyűl az örök árny testedre, hol

ma táncot jár a fény még.

S mit tudsz, merész vándor? Őrt állanak

bozontosan, bükksapkásan az ormok,

nyárfák páros rácsa zár s fönn a hold

fényes lakatja csillog.

Az elmúlásban hű társam, neked

pattan száz retesz, itthagyni a földet, –

nekem nincs szabadító szárnyam és

csápom sincsen, hogy öljek.

Majd dörren a derült ég, meglegyint

az angyal szárnya, erre várok bátran.

Békén nézlek, hogy új utakra lengsz

a végtelen világban.