Révai Károly: Über die Liebe (A szeretetről Német nyelven)

»Szeretlek!« mondja nő és férj egymásnak,

S szivükben él már emléke egy másnak;

Ajk-ajkra simul vágyón, édesen,

De nincsen annak lángja semmisem!

»Szeretlek!« szól az ifjú — kedvesének.

De lelke mélyén másról cseng az ének;

Rang, fényes állás, csillogó arany

Izgatja lelke mélyét titkosan.

»Szeretlek!« súgja gyermek az apának,

De gondolatai temetőbe járnak;

Bűnös örökség csábit szerfelelt,

Rut hazugságra vál' a szeretet!

»Szerellek!« szól a jóbarát szokásbul,

S hízelgő szót vesz ajkára palástul;

Mig szemben áll: magasztal és dicsér.

A hát mögött szatírát döngicsél.

. . . Hallgassatok a szeretet szavával,

Ha sziveteket nem öleli átal!

Hazug szeretet mi is lenne más,

Mint Isten ellen rut káromkodás!

Ó szeretet! szeplőtlen liliom!

Oltári szentség. — éltető napom!

Te légy, mig élek ezen a világon

Én mindennapi forró imádságom!

„Ich liebe dich!“, sagen Frau ‘d Mann, einander

doch im Herzen, das Bild ist schon am Wandel;

die Lippe-an-Lippe, fühlt sich süss an,

aber schon lang keine Flamme brennt daran!

„Ich liebe dich“, sagt der Jüngling zu Liebchen.

Doch in der Seele klingt anders das Liedchen;

Titel, glänzende Stellung, glänzendes Gold

heimlich ist das Ziel, was er schon lange folgt.

„Ich liebe dich!“, flüstert dem Vater der Gof,

doch seine Gedanken gehen zum Friedhof;

sündiges Erbe hat ihn schon lang verführt,

von falschem Lüge wird er irregeführt.

„Ich liebe dich!“, sagt der Freund aus Gewohnheit

und schmeichelnd spielt ihm vor seine Freundlichkeit;

im Gegenwart wird erhaben ‘d gepriesen.

Hinter den Rücken wird er alles vermiesen.

Hört auf, das Wort Liebe zu benutzen,

wenn das Liebesgefühl dein Herz verdutzen!

Verlogene Liebe wie Pusteblumen,

als würde man gegen Gott gemein fluchen!

Oh Liebe! Makellose weisse Lilie!

Altarsakrament. - meine Lebenslinie!

Sei du, während ich in dieser Welt lebe

und mein tägliches heisses Gebet bete!