Révai Károly: Az én tükröm

Mig fiatal voltam hiúság nem bántott,

Díszes öltözékért nem hevite vágy;

Nem nyújtott a pompa semmi boldogságot,

Elég volt szivemnek egy nyiló virág.

Földig érő tükrök fénye, csillogása

Üres hiúságra sose ösztökélt;

Ha oda is tévedt szemem pillantása,

Büszkeség szivemben nem támadt ezért.

De most ősz hajammal mindennap megállók,

 S csillogó tükörben elnézem magam:

Istenem! ó mennyi örömet találok!

Arczom újra rózsás, szőke a hajam.

Tele van a lelkem fakadó virággal,

Fölujulni látom ifjúságomat;

Hivalgó erővel, büszke hiúsággal

Erzsikém szemében nézem magamat!