Révai Károly: Nem úgy szeretnek most, mint egykoron!

A mai nők közt sok a puszta rom!

A viszhang szól:

Nem úgy szeretnek most, mint egykoron!

A liget zsongó lombjai alatt

Láttam szerelmes, ifjú párokat;

Merengve néztem s visszaszállt a lelkem

A múltba, mit már régen elfeledtem.

És fölidéztem azt a szép időt,

Hogyan is volt huszonöt év előtt?

Mikor szerelmes ifjú voltam én is

S a nők varázsa lángot szórt belém is.

Múlt és jelen közt nincs rokonvonás,

A mai kor szeretkezése más ;

Mi akkor mindig szivünkkel szerettünk,

És léha mámor nem úszott felettünk.

Nap volt szerelmünk, — le nem áldozó,

Forró imádság ajkunkon a szó;

Hit a szivünkben, ami fölmagasztal,

A nő oltár volt és nem korcsmaasztal!

Most egész más az aranyifjuság!

Gyönyör forrása az egész világ;

Kezében mintha tüzes csóva lenne, —-

Gyújt, hogy elégjen a leányka benne

Mert izzó mámor tépi a szivet,

A cél csak egy: a bűnös élvezet!

Senkit se’ véd ma a női méltóság,

Ha útban érik, — léhán eltapossák!

Mikor mi jártuk a himes mezőt,

Nem dúskáltunk a virágok között;

Szüztiszta szívvel pillantottunk rája,

A női arcok édes bársonyára.

Kit megszerettünk híven, igazán:

Ott álltunk annak büszke oldalán;

/S mint liliommal bántunk el a nővel,

De le nem téptük durva kézerővel.

Nem úgy szeretnek most, mint egykoron!

Tör van kivetve minden oldalon.  

Ma megcsalnak száz szépséges királynét,

Mi megtudtunk vón halni egy leányért!