Honvágy (Magyar)
újév napján elmentem a dunához híg esőt fújt a szél magyarországra cseppei körbe s oly kuszán kaszáltak mint éhes méhek boldog nektártánca
a rakpart lépcsején hogy meg ne hűljek vadul föl s alá vonultam akár oidipusz egy kiegyenesített amfiteátrumban
mögöttem a parlament karamellatorta túlparton gőzölgő szennyvízkatakomba
what time is it? tán négy kigyullad a lánchíd szöges botjával egy parkőr a kossuth téren avart öl
uszálykapitány üvöltget románul hangja a ködben szelíddé juhászul bőröndömön ülök nincs senkihez se kedvem tíz esztendő után járok újra pesten
a szabadság-szobor csillog az itthon íze megkergít semmire csípve nyújtóz az éjjeli erzsébet-híd
de mi közöm nekem a belvároshoz? más tájak emlőin cseperedtem a fodrász bort mért a csapos nyírt hajat kedves volt a világ és egyetlen
hány világon vagyok túl azóta! vad és korcs tiszta és egész akár tapló kövült rám e mimikri a már kétségbe sem esés
őseimre hasadtan állok forgalom már nincs pár jégcsap orgonáz le-lebénul megakad a duna mint egy kivégzés előtti fogmosás
ó a haza nagyon rossz anya belül megtart kívül eldob engem föl sem ismer pedig rá hasonlítok tíz év után járok újra pesten
tegnap visszaszöktem a gyerekkori házba az akvárium elpárolgott a parkettából gombák nőttek ó a haza nagyon rossz anya kicsijét várja kit elhagyott és nem ezt a zakkant felnőttet
arcom előtt gyertyával űztem a pókhálót ölt a szemem úgy kerestelek téged ó a haza nagyon rossz anya messiás ki ha megjött is elkésett
mint a pászka törnek a jégtáblák a dunán az egyiket az örvény elkapta hebrencs sirályok bámulnak lebegve a különös kis forgószínpadra
csupasz fácskán reszkető setét folt levél vagy rigó eldönthetetlen fázni magányos extázis tíz év után járok újra pesten
ingujjnyi havak lőtt hermelinjei vergődnek még a városban itt-ott értjük egymást magyarország és én hallgatunk hát őrizzük a titkot
két óra múlva elröpülök drága látod nem állhat közénk sem idő sem tér sem hideg legközelebb szabadabban jövök mint aki a siratófalhoz áll de nem érinti meg
|
|