Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rab Zsuzsa: Elegia delle tracce sparse (Szétszórt nyomok elégiája Olasz nyelven)

Rab Zsuzsa portréja

Szétszórt nyomok elégiája (Magyar)

A Kazbeken fésűdet hagytad el,
Tapolcafőn a bádogpoharad.
Három délkörnyi messze
kezed után az asztalon
egy karcolás maradt.
 
Harmincöt évnyi messze
kavicsvert orrú kiscipőd
sok nyargalásodat sajogja.
Valaki, talán Kanadában,
visszagondol a mosolyodra.
 
Tengerbe ejtett tükröd
lerántotta az arcodat a mélybe,
fölötte cápa úszkál.
Van valahol,
kétezer méter magasan,
a levegőnek egy tenyérnyi kékje,
ahol az életedtől elbucsúztál.
 
Csákány belezi egy padlás zugát.
A téglaporban
mint rongyos fáklya lobban
régi piros ruhád.
 
Behálóztál szakadó életeddel
időt, teret.
A forgó föld magára gombolyítja
rostokra foszló életed.
(Széthulló szálaidból
ha újjászőhetnéd magad!)
 
Itt árnyékod súrolt egy kőfalat,
ott mállik egy levél,
kezed jegyével.
 
Valahol minden nyomod megmarad.
Csak te mégy el.
 
1967



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaAranyvasárnap

Elegia delle tracce sparse (Olasz)

Sul Kazbek avevi lasciato il pettine,
a Tapolcafő il bicchiere di latta,
sul tavolo, a distanza di tre
meridiani, la tua mano aveva
lasciato una scalfittura.
 
A distanza di trentacinque anni,
la tua scarpetta, in punta consunta,
dal troppo correre si lamenta,
forse, qualcuno in Canada,
il tuo sorriso rammenta.
 
Tuo specchio caduto nel mare,
aveva trascinato con sé il tuo viso,
sopra uno squalo nuota.
Da qualche parte,
a duemila metri di altezza,
v’è un pezzetto dell’aria azzurra,
dove ti sei congedata dalla vita.
 
Piccone sventra il cantuccio di una soffitta.
Nella polvere dei mattoni,
come fiaccola cenciosa svolazza
la tua vecchia veste rossa.
 
Con la tua vita avventata hai circuito
il tempo, lo spazio.
La terra rotante s’avvolge nella
tua vita fatta a brandelli.
(Se ti potessi ritessere
dalle tue filacce sfasciate!)
 
Qui, la tua ombra aveva sfiorato un muro di pietra,
là, una lettera che si disgrega,
con la tua firma.
 
Da qualche parte rimangono tutte le tue tracce.
Solo tu vai via.
  

1967
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap