Radnóti Miklós: [Zsivajgó pálmafán]

Zsivajgó pálmafán
ülnék legszívesebben,
didergő földi testben
kuporgó égi lélek.

Tudós majmok körében
ülhetnék fenn a fán
és éles hangjuk fényes
záporként hullna rám;

tanulnám dallamuk
és vélük zengenék,
csodálkoznék vidáman,
hogy orruk és faruk
egyforma kék.

És óriás nap égne
a megszállt fák felett,
s szégyenleném magam
az emberfaj helyett;

a majmok értenének,
bennük még ép az elme, -
s talán ha köztük élnék,
nekem is megadatnék
a jó halál kegyelme.

1944. április 5.

Vorrei tanto star seduto
su una palma vociferante,
dentro un corpo tremante
accovacciata anima celeste.
 
Potrei star seduto lassù
tra le sapienti scimmie,
e la loro acuta voce cadrebbe
su di me come piovasco lucente;
 
imparerei la loro melodia
e canterei assieme a loro,
mi meraviglierei pien’ di letizia
che i loro nasi e deretani
sono blu alla stessa maniera.
 
E arderebbe un sole immenso
Al di sopra gli alberi occupati,
e mi vergognerei di me stesso
al posto della razza umana;
 
mi capirebbero le scimmie,
la loro mente è ancora intatta, -
e forse se si vivesse assieme
la grazia della buona morte
sarebbe anche a me concessa..
 
5. aprile 1944.