Radnóti Miklós: O ancient prisons (Ó, régi börtönök Angol nyelven)

Ó, régi börtönök nyugalma, szép

    és régimódi szenvedés, halál

költőhalál, fennkölt és hősi kép,

    tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -

mily messzi már. A semmiségbe lép,

    ki most mozdulni mer. A köd szitál.

A valóság, mint megrepedt cserép,

    nem tart már formát és csak arra vár,

hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.

Mi lesz most azzal, aki míg csak él,

amíg csak élhet, formában beszél

s arról, mi van, - ítélni így tanít.

S tanítna még. De minden szétesett.

Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.

1944. március 27.

O peace of ancient prisons, beautiful

outdated sufferings, the poet's death,

image noble and heroical,

which find their audience in measured breath--

how far away you are. Who dares to act

slides into empty void. Fog drizzles down.

Reality is like an urn that's cracked

and cannot hold its shape; and very soon

its rotten shards will shatter like a storm.

What is his fate who, while he breathes, will so

speak of what is in measure and in form,

and only thus he teaches how to know?

He would teach more. But all things fall apart.

He sits and gazes, helpless at his heart.

March 27, 1944.