Radnóti Miklós: A félelmetes angyal

A félelmetes angyal ma láthatatlan

és hallgat bennem, nem sikolt.

De nesz hallatszik, felfigyelsz,

csak annyi, mintha szöcske pattan,

szétnézel s nem tudod ki volt.

Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.

Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.

Ha vélem vagy lapul, de bátor

mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek

aljából és sikongva vádol.

Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg

s csak néha alszik. Bennem él,

de rajtam kívül is. Mikor fehér

a holdas éj, suhogó saruban

fut a réten s anyám sírjában is motoz.

Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton

s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:

megszülted és belehaltál!

Rámnéz néha s előre letépi a naptár

sorjukra váró lapjait.

Már tőle függ örökre

meddig s hová. Szava

mint vízbe kő, hullott szivembe

tegnap éjszaka

gyűrűzve, lengve és pörögve.

Nyugodni készülődtem éppen,

te már aludtál. Meztelen

álltam, mikor megjött az éjben

s vitázni kezdett halkan itt velem.

Valami furcsa illat szállt s hideg

lehellet ért fülön. "Vetkezz tovább! -

így bíztatott, - ne védjen bőr sem,

nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.

Nyúzd meg magad, hiszen bolond,

ki bőrével, mint börtönével henceg.

Csak látszat rajtad az, no itt a kés,

nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!"

S az asztalon felébredt s villogott a kés.

1943. augusztus 4.

Oggi, l' angelo spietato è invisibile,

è quieto dentro di me, non inveisce.

Ma ecco un rumore lieve, stai all'erta,

sembra balzo di un grillo, guardi intorno

e non sai chi era. E' lui. Solo oggi è di

nuovo prudente. Si sta preparando.

Se mi ami, difendimi. Amami eroicamente.

Se sei con me, si acquatta, ma appena mi lasci

diventa coraggioso. Emerge dal fondo dell'anima

e strillando mi accusa.

E' la pazzia. Mi rode dentro, come un veleno,

solo raramente dorme. Vive dentro di me,

ma anche fuori di me.

Notti di luna, quando è tutto bianco,

con il suo calzare frusciante corre attraverso i campi

e fruga nella tomba di mia madre.

Ne è valsa la pena? - la domanda sempre

e la disturba. Le sussurra, l'incita continuamente:

l'hai partorito e sei morta!

Qualche volta mi osserva e stacca le fogli dei giorni

dal calendario, che ancora devono venire.

Per quando e dove, ormai dipende solo da lui,

per sempre. Come sasso che cade nell'acqua,

la sua parola cosi cadde l'altra notte sul mio cuore,

facendo dei cerchi, sventolando e piroettando.

Mi accingevo a dormire, tu stavi già dormendo.

Stavo là nudo quando arrivò nella notte

e in silenzio cominciò a discutere con me.

Nell'aria aleggiava un profumo strano,

l'alito fresco mi sfiorò l'orecchio.

“ Continua a spogliarti – mi incitò cosi

che non ti difenda neppure la pelle,

tanto non sei altro che carne cruda e nervi nudi.

Scuoiati, tanto è matto chi della propria pelle,

come prigionia si vanta.

Addosso a te, tanto, è solo apparenza,

prendi dunque il coltello, non fa male,

è solo un attimo, solo un fievole gemito. “

Sul tavolo si svegliò e scintillò il coltello.