Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.

 
1942 február 1.

Seduto nella luce
con l’occhio vibrante,
si slancia il rosaio
oltre il steccato,
svanisce la luce
s’addensa la nube,
guizza il fulmine
e lassù più in alto,
forte e impetuoso,
risponde a picche
il tuono al tuono,
il cerulo dei laghi
laggiù s’accascia,
l’acqua s’ingrossa,
entra pure in casa,
spoglia la tua veste,
comincia a piovere,
levati la camicetta,
che la pioggia lavi
i nostri cuori insieme.