Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Radnóti Miklós: Nur Knochen und Haut und Schmerz (Csak csont és bőr és fájdalom Német nyelven)

Radnóti Miklós portréja

Csak csont és bőr és fájdalom (Magyar)

Babits Mihály halálára

1.

Látjátok, annyi szenvedés után most

pihen e hűvös, barna test.

Csak csont és bőr és fájdalom.

S akár a megtépett, kidőlt fatörzs

évgyűrűit mutatja,

bevallja ő is gyötrött éveit.

Csak csont és bőr e test.

De most a nemzeté is

csak csont és bőr és fájdalom. Íme,

Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!

Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!

 

2.

Szavak jöjjetek köré,

ti fájdalom tajtékai!

ti mind, a gyásztól tompa értelem

homályán bukdosó szavak,

maradjatok velem:

gyászold omló göröngy,

sírj rá a sírra most!

jöjj, könnyű testű fátyol

ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -

gyászold meg őt, te konduló harang,

lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,

s gyászolj megint

te csilla szó, te csillag,

te lassú pillantású szó, hold,

s ti többiek! ti mind!

 

3.

Tudtuk már rég, minden hiába, rák

marcangol és szemedben ott ragyog

egy messzi és örök dolgokból font világ,

s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

 

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly

árván maradtunk most a Művel itt.

Nagysága példa. És magasság.

És szédület. Szívet dobogtató.

 

4.

Ki nézi most tollat fogó kezünket,

ha betegen, fáradtan is, de mégis...

ki lesz az élő Mérték most nekünk?

Hogy összetörte már a fájdalom,

nézd, ezt a költeményt is.

Mit szólnál hozzá? – lám az eljövő

költőnek is, ki félve lép még

most már a Mű a mérték.

 

S nem érti árvaságunk,

ha bólintunk: halott már...

nem ismert téged, ágyadnál nem ült,

s nem ült az asztalodnál.

 

Nem tudja majd, mi fáj...

s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –

mint egymástól mi, – évek óta már,

mint jelszót, hogy: „ki járt kint nála?

Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”

 

5.

Halott keze nem fogja már a tollat,

béhunyt szeme nem lát több éjszakát.

Örök világosság, kibomló égi láng

röppen felé a földi füstön át.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Nur Knochen und Haut und Schmerz (Német)

Zum Tod von Babits Mihály

1

Seht ihr nach so viel Leid jetzt

entspannt sich dieser kühle braune Körper.

Nur Knochen und Haut und Schmerz.

’d wie der zerrissene, umgestürzte Baum

zeigt ihre Jahresringe,

er gesteht auch seine qualvollen Jahre.

Nur Knochen und Haut dieser Körper.

Aber jetzt auch von der Nation

nur Knochen und Haut und Schmerz. Siehe

Balázs, zu dem er flehte, nimm ihn in deine Arme!

Oh Requiem aeternam dona ei ... Domine!


2

Worte ihr solltet rund um ihn kommen,

ihr Schäume des Schmerzens!

Ihr alle, der von Trauer stumpfe Vernunft

getrübt zwielichtige Wörter,

bleib ihr bei mir:

trauernde, bröckelnde krumme Scholle,

weine jetzt auf dem Grab!

Komm du leichter Schleier

oh, deckt es zu,

den, der schon lange von der Stimme verlassen wurde,

trauere um ihn, du schallende Glocke,

flimmernde Seele und kugelrunde Perle,

und traue wieder

du flirrende Wort, du Stern

du langsam blickendes Wort, du Mond

und ihr alle anderen! Ihr alle!


3

Wir wussten schon lange, alles ist vergebens, Krebs

zerfleischt dich und in deinen Augen funkelt

eine weite und von dem ewigen Zeug geflochtene Welt

und dass du so zeitlos bist wie die Sterne.

Wir wussten, dass du stirbst, wir wussten es und trotzdem

sind wir jetzt so verwaist geblieben hier mit dem Werk.

Die Größe ist ein Beispiel. Und die Höhe.

Und schwindelhaft. Herz pulsierend.


4

Wer schaut jetzt auf unsere Feder haltende Hände,

wenn auch krank, müde, aber trotzdem,

wer wird das lebende Maß jetzt für uns?

Dass der Schmerz hat ihn schon gebrochen,

schau dieses Gedicht auch an.

Was würdest du zu dem sagen? - schau nach vorne

sogar für ein Dichter, der Angst hat, einen Schritt zu machen,

jetzt schon ist das Werk das Maß.

Und es versteht unser Verwaisen nicht,

wenn wir nicken: Er ist schon tot,

kannte dich nicht, saß nicht an deinem Bett,

und er hat nicht an deinem Tisch gesessen.

Er wird es nicht wissen, was wehtut.

‘d er wird nicht fragen, ‘d wird es auch nicht gefragt,

wie gegenseitig wir – seit Jahren schon

als Kennwort wie: "Wer war, bei ihm draußen?

Wer weiß es sag, wie geht es den Babits Mihály?"


5

Seine tote Hand wird den Stift nicht mehr halten,

sein geschlossenes Auge sieht keine Nächte mehr.

Das ewige Licht, das entfaltende Himmelsflamme

fliegt auf durch den Erdenrauch auf ihn zu.

***

1941



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap