Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,

esőt iszik, földdel él

és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,

kúszik s ravasz a gyökér,

karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,

gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,

nem érdekli a világ,

csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,

küld néki jó ízeket,

édes, égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,

férgek között élek én,

ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,

súlyos, sötét föld felettem,

sorsom elvégeztetett,

fűrész sír fejem felett.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. augusztus 8.

Roots have in them powers gliding,

rain for drink and soil to bite,

and their dreams are snowy-white.

Roots in earth are upward striving

they creep and with cunning cope,

with their arms as strong as rope.

On a root's arm worms are sleeping,

on a root's foot vermin rest

all the world the worms infest.

But the root below keeps living

uninterested in the world,

just the branch, the leaves unfurled.

It admires and it feeds them,

sends them all fine flavour treats,

sweet, heavenly flavour treats.

I, too am just such a root now,

twixt the worms my home, my lair,

this poem, too, comes from there.

I, now root, was once a flower,

but heavy soils disempower,

sealed is my fate: put to bed,

a saw wails above my head.