Istenhegyi kert (Magyar)
A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.
Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.
Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.
S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét?
Álmában lélekzik már a kert, hiába
kérdezem, de kérdem ujra mégis.
Gyümölcsökben a déli nap kering
s hűvösen az esti öntözés is.
1936 |
Il giardino di Istenhegy (Olasz)
L’estate dorme ronzando, di un velo
grigio s’ammanta il rilucente cielo,
il mio cane arruffa i peli e scappa via,
oltre il cespite intravisto un’ombra vaga.
Si spoglia dei suoi petali il vecchio fiore,
par già mezzo morto, fermo immobile,
sopra di me ramo d’albicocco crocchia,
con il suo peso piano stramazza a terra.
Oh, anche questo giardino s’avvia verso
la morte, i suoi frutti regala all’autunno.
Si fa buio. Intorno a me, un biondo ape
ritardatario fa il suo giro della morte.
Te che morte attende, baldo giovanetto?
Un proiettile punterà su di te sibilando
o sarà una bomba a scavarti il sepolcro
in cui a brandelli cadrà il tuo corpo?
Nel sogno respira già il giardino, invano
domando, eppur’ lo domando di nuovo.
Nei frutteti orbita il sol di mezzogiorno
e s’innaffia verso sera con il refrigerio.
1936
|