Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt!

Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.
 
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
 
Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
 
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.
 
1936

Laufe nur, du Todgeweihte!
Wind, ‘d, Katze im Gebüsch, nervig,
dunkle Bäume auf die Strecken
und vor dir von den Schrecken, die
Straße wurde weiß und bergig.

Schrumpfe also, armes Herbstblatt!
Schrumpfe auch, du schreckliche Welt!
Kälte zischt vom Himmel herab
auf rostigen, steifen Gräsern warb
der Schatten, die Wildgänse Feld.

Ach Dichter, lebe jetzt sauber
wie die Einwohner von windigen
Hochalpen, so frei und bieder
wie die frommen Jesus Kinder
auf den Bildern der Antiken.

So hart, wie in der Hölle aus
den Wunden blutende Wölfe.