Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Radnóti Miklós: Ich kann es nicht wissen (Nem tudhatom… Német nyelven)

Radnóti Miklós portréja

Nem tudhatom… (Magyar)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Ich kann es nicht wissen (Német)

Ich weiss nicht, was diese Gegend für andere bedeuten,
für mich ist das Heimatland, von diesen flammen umschlossen
kleines Land, eine Welt, von meiner weit entfernten Kindheit.
Ich bin daraus als schwacher Ast eines Baumes abgezweigt
 ‘d ich hoffe, auch mein Körper wird in diese Erde beerdigt.
Ich bin zu Hause. Und wenn manchmal zu meinen Füßen kniet
je ein-zwei Busch, ich kenne ihren Namen, und ihren Duft,
ich weiß es auch, wohin sie gehen, und was liegt in der Luft,
und ich weiß auch, was in der Abenddämmerung heißt der Scherz,
von den Hauswänden herunter triefende rötlicher Schmerz.
Wer in Flugzeug sitzt, für ihn ist das nur eine Landkarte,
‘d er weiß es nicht, wo Vörösmarty Mihály sein Haus hatte,
 ‘d dem, was verbirgt die Karte? Fabrik ‘d wilde Kasernen,
aber für mich, kann man Heuschrecke, Ochse, Turm, erkennen,
er sieht die Äcker an Feldstecher ‘d eine Fabrik wittert,
während ich nur der Arbeiter, der für sein Leben zittert,
Wälder, Kirschplantagen, Rebenhügel, Gräber und der Hain
zwischen den Gräbern, eine alte Mutter, die leise weint,
was von oben Fabrikanlage oder Eisenbahn war,
das war das Wächterhaus, wo auch der Wächter vor dem Haus stand.
Eine rote Fahne in der Hand, viele Kinder um ihn herum,
auf dem Hof der Fabriken Komondoren liegen herum;
und dort in den Park, die Fussabdrücke alter Liebhaber,
küsse schmecken mir im Mund wie Honig, es ist makaber,
und in der Schule gehend, dort am Rande des Bürgersteigs,
an diesem Tag nicht zu antworten, trat ich auf einen Stein,
hier ist der Stein, aber es ist von oben gar nicht sichtbar,
‘d es gibt kein Apparat, um zu zeigen, dass es sichtbar macht.
 
Doch wir sind schuldig, genau wie auch die anderen Völker
‘d wir wissen, wann und wo wir gesündigt haben, als Bürger,
aber hier leben Arbeiter, und Dichter, die sind unschuldig,
und Säuglinge, in dem der Verstand wächst langsam und geduldig,
in ihnen hell brennend, bewacht und versteckt in dunklen Kellern,
bis das Frieden in dem Land neu geschrieben steht am Tellern,
‘d unser ersticktes Wort wird mit neuem Wort empor locken.
 
Deck mit deinem Flügel auf uns du, wachende Nachtwolke.
 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap