Radnóti Miklós: Pipacs

Az asszonyom pipacsot lát

és füttyent nekem az úton át

s hogy visszafüttyentek, lehajol.

Két ujja végigcsúszik a szár

szőrén s a fű közt megáll. És már

kezében lángol a lenge virág.

Újra füttyentek; füttyömbe boldog

madár füttye vág s ő mosolyog:

Pipacspirossal zendüljön a világ!

1933. június 13.

Minha mulher vê uma papoila

e assobia-me do caminho;

curva-se, depois que eu lhe assobio.

Dois dedos deslizam na penugem

do caule e param na erva. Já,

em suas mãos, arde a flor leve.

De novo, assobio; de pássaro um trilo

feliz sobrepõe-se e ela sorri:

vermelho-papoila o mundo ressoe!

13 de Junho de 1933