Radnóti Miklós: Liebesgedicht (Szerelmes vers Német nyelven)

Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,

majd hűvösen int s tovaúszik.

És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény

permetegén ragyog által a kék.

Sárgán fut az ösvény,

vastag avar fedi rég!

Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban

már csöppen a csönd a falakról,

engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,

hull a levél, közelít a fagy és

eldől a merev rét,

hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!

s nem szeretek már soha mást.

Dort oben am Schaf wolkigen Himmel, die Sonne steht noch,

es winkt kühl und schwimmt langsam davon.

‘d hier in deinen Augen ist das perlige, schwache Licht hoch,

das himmelblauen Luft, das Glanz durchkroch.

Der Weg verläuft gelb hoch,

von Laub bedeckt dennoch!

Denn der Herbst ist da. Die Nüsse werden geerntet, ‘d in Zimmern,

die Stille tropft schon von den Wänden,

lass die verträumte Turteltaube auf deiner Schulter los,

die Blätter fallen und nähert der Frost,

die Wiese fällt hilflos,

und du hörst den sanften Fall.

Oh Hüter der Jahreszeiten, du Liebes, Sanftes, ich lieb’ dich!

Und ich liebe dich überall.