Radnóti Miklós: Téli vers

Béke legyen most mindenkivel:

jámbor öregek járnak az
első hó sarában és meghalnak
mire megjön a hajnal.

Hó, hó! fekete szemekben
sötéten fénylik az ég, rossz
bánat sír a lámpák alól és
száll elárvult terhes asszonyok
foganó átka, holdas
pocsolyákból a férfi felé.

Tél, tél! fél most a gyerek s
fél az üvegesházban markos
marokkal nevelt gyönge virág;
az anyák gondja kiköltözött
az ereszekre, és sipog, sipog:
leesett már az első hó
irgalom és béke, béke legyen
már mindenkivel.

Friede sei jetzt mit allen: fromme

und alte Männer, gehen in
den ersten Schneeschlamm, und sie sterben,
bis die Morgendämmerung kommt.
 
Schnee, Schnee! In den schwarzen Augen
dunkel scheint der Himmel, böse
Kummer weint unter den Lampen und
fliegt der Empfängnisfluch den verwaisten
Schwangeren Frauen in Mondschein
Pfützen, Richtung alle Männer.
 
Winter! Das Kind hat jetzt Angst, ‘d
im Gewächshaus, fürchtet von handfesten
Händen gepflanzte schwache Blume;
die Sorgen der Mütter ist raus, unter
der Traufe mit bängliche Stimme:
Der erste Schnee war schon gefallen
Barmherzigkeit und Frieden soll sein
Frieden mit allen.