Radnóti Miklós: Téli vers

Béke legyen most mindenkivel:

jámbor öregek járnak az
első hó sarában és meghalnak
mire megjön a hajnal.

Hó, hó! fekete szemekben
sötéten fénylik az ég, rossz
bánat sír a lámpák alól és
száll elárvult terhes asszonyok
foganó átka, holdas
pocsolyákból a férfi felé.

Tél, tél! fél most a gyerek s
fél az üvegesházban markos
marokkal nevelt gyönge virág;
az anyák gondja kiköltözött
az ereszekre, és sipog, sipog:
leesett már az első hó
irgalom és béke, béke legyen
már mindenkivel.

Let now be peace with all:
 
Saintly old men walk
in the mud of the first snows and die
by the time dawn arrives.
 
Snow, snow! The sky
glitters darkly in black eyes,
grief weeps from beneath the lamps and
the curse of conception of tired women
drifts from moony puddles
towards the males.
 
Winter! Children are afraid now, as are
the delicate flowers raised
with stalwart hands in the glass house;
mothers' care shifted to the eaves
and whimpers, whimpers:
the first snows had fallen,
let now be mercy and peace,
let there be peace with all.