Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Radnóti Miklós: L’oda esitante (Tétova óda Olasz nyelven)

Radnóti Miklós portréja

Tétova óda (Magyar)

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

 
1943. május 26.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

L’oda esitante (Olasz)

Da quanto tempo mi sto preparando di svelarti
la costellazione segreta del mio amore;
forse in un'unica immagine, solo l’essenziale.
Ma dentro di me sei brulicante, fervente, sei la vita,
a volte invece sei sicura, così certa e eterna
come una chiocciola pietrificata nella roccia.
Sopra la mia testa si muove la notte di luna screziata
a caccia dei piccoli sogni che volano frusciando.
E tuttora non son ancora in grado di dirtelo,
cosa significhi per me, mentre lavorando sento
il tuo sguardo premuroso sulla la mia mano.
Non v’è termine adatto. Mi balena e lo scarto.
E domani ricomincio tutto quanto da capo,
perché io valgo quanto vale la mia parola nella
poesia, e perché tutto ciò m’infervora finché di me
rimarranno solo le ossa e qualche ciuffo di capello.
Sei stanca, lo sento anch’io, è stato lungo il giorno, –
cos’altro dirti? Gli oggetti si guardano l’un l’altro,
ti stanno lodando, sul tavolo risuona un cubetto
di zucchero spezzato, dal miele cade una goccia
e brilla sulla tovaglia come una pallina d’oro puro,
un bicchiere vuoto per l’acqua, squilla solitario.
È felice perché vive con te. Forse avrò tempo ancor,  
per narrarti, com’è quando attende il tuo arrivo.
L’oscurità del sonno ti sfiora più e più volte,
vola via, poi fa ritorno per posarsi sulla tua fronte,
i tuoi occhi assonnati mi mandano un ultimo saluto,
si sciolgono i tuoi capelli, si distendono svolazzando
e t’addormenti. Libra l’ombra lunga delle tue ciglia.
La tua mano, ramoscello di betulla dormiente,
cade sul mio cuscino, nel tuo sonno dormo anch’io,
non sei un altro mondo. Lo sento sin qui, come cambia
nel tuo palmo fresco, la fina, misteriosa e saggia linea.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap