Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, –

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bujhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, –

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,

mikor gyermeknek átok volt az anyja,

s az asszony boldog volt, ha elvetélt,

az élő írigylé a férges síri holtat,

míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,

és várta, hogy talán megszólal ujra –

mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –

a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 

1944. május 19.

I lived upon this earth in such an age

when man was so debased he sought to murder

for pleasure, not just to comply with orders,

his faith in falsehoods drove him to corruption,

his life was ruled by raving self-deceptions.


I lived upon this earth in such an age

that idolized the sly police informers,

whose heroes were the killers, spies, the thieves –

and the few who held their peace or only failed

to cheer were loathed like victims of the plague.


I lived upon this earth in such an age

when those who risked protest were wise to hide

and gnaw their fists in self-consuming shame –

the crazed folk grinned about their terrifying

doomed future, wild and drunk on blood and mire.



I lived upon this earth in such an age

when the mother of an infant was a curse,

when pregnant women were glad to abort,

the living envied the corpses in the graves

while on the table foamed their poisoned cup.
............................
............................

I lived upon this earth in such an age

when even the poet fell silent and waited in hope

for an ancient, terrible voice to rise again –

for no-one could utter a fitting curse of such horror

but the scholar of dreadful words, Isaiah the prophet.

...........................