Radnóti Miklós: Változó táj
Változó táj (Magyar)Tócsába lép a szél füttyent és tovafut, hirtelen megfordul s becsapja a kaput.
A tócsa laposan pislant s a lusta fák madaras szájukat hirtelen kinyitják.
Összevissza zaj lesz, még a lomb is mormog, épülnek a porban porból kicsi tornyok.
Megáll az úton a mókusbarna barát és fölötte barnán, egy mókus pattan át.
Aztán figyelmesen mi mozdult: megmered, a táj nagy kalapként hordozza az eget.
Mire újra mozdul, csaknem minden nyugodt, bokorba bútt a szél s aludni készül ott.
Nevetni kész a rét, mosolygós és kövér, gyöngén ring ahonnan asszonyom jődögél.
Meglát, szalad felém a fű közt és a nap szétfutó hajába arany csíkot harap.
Körben egyre tisztul és folyton csöndesül, az elkergetett fény mindenre visszaül és mi nagy kalapként hordozta az eget: fedetlen áll a táj s felhővel integet.
1935
|
FordításokNémetLandschaft im Wandel Mucsi Antal Kérjen fordítást! |