Rakovszky Zsuzsa: Le difficoltà ad addormentarsi (Az elalvás nehézségei Olasz nyelven)

Leőrölve a nap; de a falak merő
imbolygás, mozgalom: sugárküllőket ont
a csillár, plafonra vetítve az üveg
redői, ráncai; a belső fénykörön
rovarok pont-koszorúban nyüzsögnek,
vagy nagy árnyuk a fény zónáin átlobog.

Ablaktábla: szürkés vizekben szén szoba.
Inog a lámpa izzása-vesztett ikre,
sík fekete formák ködlenek, mintha holt
maradék emlékezetében. Eleven
húsomon a villany izzadt nejlont bizserget,
olvasztgatja, káprázik; selyemcukor.

Óralap világít: nem merek elaludni.
Álmom helyiségeiben vár a halott:
a díványon kuporog szokott helyén,
vagy menni készül: igazgatja kötött
szoknyáját, a bélést zizegve a harisnya
megszívja. Ajkát festi, szemöldökét,

vagy könyvét keresi, kötőtűs kosarát.
Pillantását kerülöm: meg ne tudja...
hajnalra szélsodorta papír lesz, üres ruha.
Újra és újra jön, ahányszor szaggatott
álomba szédülök, melyből újra és újra
felver a villámlás: a foszfor égre
kidűlő, ablakomban vakító cikcakk profil.

La giornata volge alla fine, le pareti son mero
beccheggio, movimento: il lampadario irradia
raggi di luce, proiettando sul soffitto le pieghe
e le rughe del vetro, all’interno del cerchio
luminoso insetti brulicano, o le loro ombre
grandi fluttuano attraverso le zone di luce.
 
Imposta: stanza di carbone nelle acque grigie.
Oscilla l’incandescenza del lampadario - 
gemella perduta, si percepiscono piani forme
nere, come nei residui ricordi dei morti. Sulla
mia carne vivida la luce vellica il madido
nylon, lo scioglie, travede: zucchero satinato.
 
Il quadrante dell’orologio è illuminato: non oso
addormentarmi. La morta m’attende nei luoghi
del mio sogno: sta accovacciata sul divano
al suo solito posto, o s’appresta a partire: sistema
la sua gonna fatta a maglia, frusciando, la calza
trattiene la fodera. Dipinge le labbra, le sopracciglia,
 
cerca il suo libro, il cestino da porta lavoro. Evito
il suo sguardo: che non venga a sapere…all’alba
sarà carta portata dal vento, vestito vuoto.
Ma torna di continuo, ogni volta, che precipito in un
sonno irregolare, da cui a tratti, di soprassalto, mi
svegliano i lampi: un profilo zigzag nella mia finestra
accecante, proiettato sul cielo fosforescente.