Reményik Sándor: Én a szívemet...

Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
S akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen
E balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
Én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
S cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
S fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
És nem jutott az egész senkinek.
 

Ich habe mein Herz in Stücke gerissen:
Die Stücke liegen rundum verschmissen.
 

Ich war überzeugt, dass das so ginge,
Liebe dadurch nicht am Faden hinge.
 

Ein Teil - ein Ganzes, erwog ich gescheit,
Ein Liebender ist doch zu allem bereit.
 

Zu allem bereit, - nur ach, - so kraftlos,
Dumm zersplitterte Liebe ist haltlos.
 

Es sengen mich nun die Folgen des Lasters,
Gott weiß, ich wollte es völlig anders.
 

Nicht: Einstreichen anderer Seelen Wunder
und dankend erwidern mit buntem Plunder.
 

Goldene Tore der Seelen begehen,
paar schmeichelnde Worte dafür entgegnen.
 

Du brauchst, um allen gleich viel zu geben:
ein Herz, übermenschlich in seinem Beben.
 

Ich habe mein Herz in Stücke gerissen,
Die Stücke liegen rundum verschmissen.
 

Ein paar Fetzen kriegte jedereiner, -
Doch das ganze bekam schließlich keiner.