Reményik Sándor: Über dem Tal (A völgy felett Német nyelven)

Itt holdarany,
Itt holdezüst
Leng mindenütt
Mint könnyű füst,
S a fákat glóriázza.
Oly rezzenéstelen a némaság,
Amint a titkok titkát magyarázza.
 

Oly mély a völgy.
A völgybe lenn
Valahol messze tombol a patak,
Útját a kőbe dübörögve vágja.
 

Ide fel
Nem hat el
Hangjából csak egy árva, kósza nesz:
Vezeklő lélek ima-mormolása.
 

Lelkemben minden összeolvad:
Minden, mi volt, mi van, s mi lesz.
Oly altató, oly zsongító,
Oly békéltető ez a messzi nesz.
 

Oly jó így állani a völgy felett,
S hallgatni bölcsen és betelten
A mélységben kavargó életet.
 

Hohe Rinne, szebeni havasok, 1925 szeptember

Monden-Gold
Und Monden-Silber,
Schweben wie ein   
Zarter Nebel,
Bäume tragen Gloriolen.
Regungslos erklärt die Stille,
Den Zauber ganz, doch ganz verstohlen.
 

So tief liegt das Tal.
Im Tal da drunten
Tobt ein Bach. Ganz weit weg,
In Stein gemeißelt, bahnt sich sein Weg.
 

Hier, ganz oben
Wird das Toben
Zu einem leisen, scheuen Ton:
Sündige Seelen Buße tun.

In meiner Seele wird angereiht
Alles was war, was ist, was wird.
So berauschend, so betäubend,
Sanft-weiter Ton, friedbereit.
 

Schön, zu steh‘n so hoch überm Tal,
Und weise, erfüllt zu vernehmen klar:
Leben prickelt in der Tiefe. Überall.
 

Hohe Rinne, Zibinsgebirge, Stuhl Hermannstadt, September 1925