Reményik Sándor: Gli uomini (Emberek Olasz nyelven)

Várad - vasárnap - korzózó tömeg.
Fecsegő tarka nép... idegenek.

Nehéz, fertőzött, fülledt levegő:
Mit varázsoljak én ebből elő?

Mintha egy láthatatlan vak erő,
Sorsokat össze-vissza keverő,

Maga előtt sok buta bábot tolna...
És nincs egy arc, amelyen lélek volna.

S ki szembejő velem, az idegen
Talán engem néz ilyen hidegen.

S kérdezheti: én mit keresek itt,
Hova hurcolom sorsom terheit?

Mért teszem azt, amit nem akarok
Fecsegés helyett mért nem hallgatok?

Mért futok űzve, hajszolva, sután,
Reménytelenül, - gyógyulás után?

És mért keresem most e versen át,
És mindíg, minden hamis hangon át
Az életem igazi dallamát?

Nagyvárad, 1925 május

Oradea  – domenica – folla passeggiante.
Gente variopinta che ciancia…sconosciute.

Aria soffocante, viziata e pesante:
Io da tutto ciò, cosa potrei ricavare?

Come se una forza cieca e invisibile,
Mischiando tra di loro tante venture,

Spingesse davanti a sé tanti bambocci,
Tutti senza anima, dietro i loro visi,

Colui chi mi vien incontro, lo sconosciuto
Forse guarda me cosi, senza entusiasmo.

E si domanda: io qui cosa mai cerco,
Dove trascino i pesi del mio destino?

Perché faccio quello che non voglio
Non sarebbe meglio se stessi zitto?

Perché corro, inseguito, spronato e incapace,
Senza speranze, – dietro la guarigione?

E perché cerco ora tramite questa poesia,
E sempre, attraverso tutte le voci false
La vera melodia della mia vita?

Oradea, maggio 1925.