Reményik Sándor: Hópelyhek

Hópelyhek az én álmaim,
Fehérek, halaványak,
Néha eltűnnek-foszlanak,
Alighogy földreszálltak.

Hópelyhek az én álmaim,
Fenn zizegve zenélnek,
Szelíden, árván, félszegül -
Meg ne lássa az élet!

De néha szél jő hirtelen,
Jőnek kemény fagyok
S az ártatlan sok hópehely
Vésztjóslón kavarog.

Akkor halomba hullanak,
Mint kísértetek nőnek
S leplük végül elég a föld
Felére szemfedőnek.

És akkor, mintha Istenük
Örök párbajra hínák:
A feneketlen mélybe lenn
Döngenek a lavinák!

Visele-mi sunt fulgi de nea,
În ceruri foșnind doinesc
Blânde, orfane , timide
De a vieții scrutare mă feresc.

Arareori vuiește vântul
Geruri aspre îmbracă pamântul
Și puzderia de fulgi nevinovate
Se zbat amenințător, învolburate.

Căzând mai apoi nesăbuit
Ei cresc vârcolaci.
Giulgiul lor acoperitor
fi va lumii îndestulător.

Și deodat', precum al lor Dumnezeu
La un nesfârșit duel i-ar fi chemat:
În profundele străfunduri
Avalanșele vuiesc neâncetat!