Reviczky Gyula: Két útitárs

A bölcsőtől egész a sírig

Két útitárs megyén velünk:

Démon, világi gyönyörökben

És angyal, hogyha szenvedünk.

A démon örökös kaczajjal,

Csábítva, nyeglén jár elől.

Nézése inger, szava bűbáj

És ölelése majd megöl.

Bor, zene közt, vad orgiákban

Ott lebeg láthatatlanul;

Ott esik legjobb múlatása,

A hol a sziv mámorba fúl.

S mikor a rosszat elkövettük,

S megbánjuk, gúnyosan nevet.

 Szivek vérzése, jajgatása

Neki a legfőbb élvezet.

Az angyal némán jár utánunk;

Őrjöngve nem halljuk szavát.

Siratja tévedt útitársát,

És ajakán nincs durva vád,

Mosolya bánat, hű szemében

Nagy, mennyei malaszt ragyog.

Megsimogatja homlokunkat,

Mikor mindenki elhagyott.

Nála az irgalom, bocsánat.

Ő szánakozva ránk tekint;

Keblére zár, csitít, vigasztal

S lecsókolgatja könnyeink'.