Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ritó Szabolcs: Offline

Ritó Szabolcs portréja

Offline (Magyar)

Tetőtől talpig gipsz borította a testét. A szemén kívül mást nem tudott mozgatni, így azt sem tudta megosztani a többiekkel, hogy éppen mi jár a fejében. Még csak szelfizni sem tudott. Keserves kínokat élt át, miután Tinderezés közben kificamodott a mutatóujja, majd a hüvelykujját is elveszítette egy Facebookos kommentháborúban. Ő is tudta, hogy esélytelenül száll harcba, miután ellenlábasa kizárólag összetett, egész mondatokat írt és mondatközi írásjeleket használt a helyesírás szabályainak megfelelően. Géza hiába próbált felnőni a feladathoz, az ujjaival és kézfejével fizetett a dologért. A nyaka már korábban beállt, kizárólag lefelé tekintve, előrehajtott fejtartással tudott közlekedni, mint aki egyfolytában a telefonját bámulja. Aztán a telefonját is elvesztette, és viharos gyorsasággal összeomlott. Már egy egész napja némán feküdt a kórházi ágyon, megosztások és lájkok nélkül, amikor hirtelen valaki megszólalt az ablak melletti ágyról:

-Mi jár a fejedben?

Géza nem tudott válaszolni. Szíve szerint szelfizett volna és kommentként aláírja, hogy bár a helyzete reménytelen, ő mégis hősiesen helytáll. Aztán jöttek volna a lájkok, először egyesével, aztán tízesével, százasával és ezresével. Minden bizonnyal rendkívül népszerű fotó lett volna. Talán még saját magának sem merte volna bevallani, hogy jobban bánja a lájkok elmaradását, mint a fekvőgipszet. Legszívesebben posztolt volna egy képbölcsességét az élet nehézségeiről, de gipszbörtönbe zárt madár lelke némaságra ítéltetett. 

Halkan nyikorogva nyílt az ajtó, majd Zsüsztin lépett be a szobába. Kendőzetlen boldogsággal pislogott a fénykép mögül, melyen a szemeinél egy-egy apró lyukat vájt. A Facebookos profilképét tartotta maga elé. A fotó még tavaly nyáron készült róla a tengerparton, és talán Photoshoppal sem kellett sokat korrigálni rajta, csak a szemszínét változtatta meg barna helyett kékre, a szemöldökvonalát fekete helyett sötét szőkére és szabályosabbra, arcéleit pedig csak annyira finomította meg, hogy úgy nézzen ki, mint Marilyn Monroe a filmeken. 

Kimondhatatlan boldogságot érzett, hogy végre újra látja a fiút, aki tegnap óta eltűnt a közösségi háló csetablakából és a neve mellett komoran állt az "offline - 1 napja" jelzés.

-Nagyon aggódtam érted! Eltűntél a csevegőlistáról és az üzenőfaladon sem jelent meg újabb kiírás - halkan törtek fel belőle a könnyek.

-Már azt hittem, törölted magad! Vagy még annál is rosszabb: letiltottál- reszketett.

-De ugye te ilyet sosem tennél?! Ugye?

Géza szeme feszengve cikázott jobbra-balra, majd megpihent a lány arcán. Tetszett neki a profilképe, és ezt valószínűleg a lány is tudta, hiszen Géza volt az első, aki lájkolta és több kommentet is írt hozzá, mint hogy "tisztára Merilín Mónró", "szúrnálak" és a többi.

Figyelte, ahogy a lány a táskájában kotorászik, aztán kihajtogat egy méterszer méteres papírlapot.

-Ezt hoztam neked, hogy tudjunk beszélgetni - szipogott a lány.

A lapon az internetes csevegőprogramokból ismert hangulatjelek voltak, hogy Géza szavak nélkül is tudjon beszélni. Eleredtek a fiú boldogságkönnyei, mire Zsüsztin elmosolyodott és odasétált a szemközti falhoz, hogy felragassza az ábrákat.

-Örülsz? - kérdezte, mire a fiú szeme kimeredt a leggyakrabban használt "nagyon boldog jelzésen", melyet XD-ként pötyögött volna be a telefonján, ha megteheti. A jel láttán reflexszerűen megrázkódtak az ujjai, mintha már írta volna, hogy "XD XD XD XP", rendkívül boldog, de a mozdulattól fájdalom hasított kificamodott tagjaiba. Szomorúsággal töltötte el, hogy annyi év gyakorlás után, kezdetben billentyűzeten, aztán az érintőképernyőn, most semmivé vált a felépített munka. Pedig az ujjai gyorsabb mozgása érdekében még különleges edzéseket is végzett: eleinte barna és fehér babszemeket válogatott szét mutatóujjal, hogy az okostelefon érintőképernyőjén gyorsabban menjen az oldalra és fel-lehúzogatás, majd amikor a babszemek már nem jelentettek kihívást, áttért a mákra. Az edzés sokszor fájdalmas volt, és minden pénzét sportkrémre költötte, de az eredmény kárpótolta mindenért. Ő lett a leggyorsabb lájkoló az ismerősei között, és az ő nevéhez fűződött a legtöbb megosztás. Hiába volt tízezer Facebookos ismerőse, nem volt még egy olyan, aki képes lett volna őt lepipálni. Aztán jött Pista, az a köcsög rohadék.

Gézát elöntötte a tehetetlen düh. A lány szomorúan kukucskált az arca elé tartott profilkép mögül, majd valami megmagyarázhatatlan ösztöntől vezérelve megsimogatta a fiú gipszelt kezét, mire az egy pillanatra elcsodálkozott, aztán az ábrák közül a ":)" barátságosan mosolyog jelen nyugtatta meg tekintetét.

-Többször is kiírtam ma az üzenőfalamra, hogy mennyire aggódom érted - szólalt meg Zsüsztin érzelgősen.

-Mindenki lájkolta - szünetet tartott -, kivéve azt a köcsögöt.

Géza szeme az értetlenkedő gesztusjelre ugrott.

-A Pista... - Zsüsztin szégyenkezve bújt el profilképe mögött, mire a fiú szeme a dühös arckifejezésre villant.

A köcsög Pista néhány hete bukkant fel Géza megosztásainál, folyamatosan leszólta a fiú ízlését és nevetség tárgyává tette őt. A kommentháborút is ő nyerte meg, amire behódolásképpen Géza ismerősnek jelölte Pistát, aki pár napig még direkt várakoztatta is a visszaigazolással, míg végül aztán kegyesen elfogadta a felkérést. 

Míg ő magában fortyogott és a dühösebbnél dühösebb hangulatjeleken ugrál a tekintete, Zsüsztin csöndben elsápadt. Remegni kezdett és megszédült. Úgy tűnt, hogy rögtön összecsuklik, de megkapaszkodott a fiúban. Elgyengülve leejtette a profilképét és előbukkant az igazi arca: nem Marilyn Monroe-ra hasonlított, hanem Ozzy Osbournra az elvonó után. Géza nagyon aggódott, a csodálkozó és értetlenkedő szmájlikon hánykolódtak szemei, mire a lány nagy nehezen visszafojtotta hányingerét és előkotorta táskájából az telefonját:

"Óriási dráma a kórházban" - pötyögte reszketeg ujjakkal és a megosztásra nyomott. Már a kiírása puszta megjelenése az üzenőfalán csillapítani kezdte a verejtékezést, az első lájk után pedig a bizonytalan gyomorgörcs is megszűnt. A tízedik lájk hatására elmúlt a remegés, a századiknál visszaállt a normális közérzet, az első baráti megosztást követően pedig az orgazmushoz hasonló gyönyört élt át. Miután a gyönyör is alábbhagyott, a lány cigarettára gyújtott. Géza tétován pislogott, mert sosem látott még nőt kielégülni a valóságban. Próbálta megemészteni, hogy az internetes pornónál megszokott visítozás és vonaglás elmaradt, és nem voltak fröcskölő testnedvek sem. Figyelte, ahogy a lány párszor magához nyúl, majd aléltan a padlóra rogy. Már azzal sem bajlódott, hogy a profilképét maga elé tartsa. Szinte itta a cigarettafüstöt, aztán apró füstkarikákat fújt a levegőbe. 

Mindketten hallgattak. Talán hosszú percek múltak el szavak nélkül, talán csak kínosan hosszúnak tűnt minden pillanat. A lány végzett a cigivel, a parazsat beoltotta a kórház padlóján, a csikket picit odébb dobta a lába elé, majd feje fölé tartotta a telefont, hogy a kórházi ágyak széle, a fehér ágynemű körvonalai, saját maga a földön, na meg a gondosan elpöccintett csikk is beleférjen a kamera látószögébe, és kattintott. Több fotót is ellőtt mielőtt feltápászkodott, hogy leporolja magát. Gézához fordult, aki meredten figyelte a mozdulatait. 

-Megengeded, hogy... - Zsüsztin nem fejezte be a mondatot, Géza pedig tudta, hogy mire vonatkozhat a kérdés, így megpróbált az egyetértő, mosolygó hangulatjelre pillantani, de a lány rögtön odabújt mellé, fejét a fejéhez szorította és már szelfizett is. Először szomorú arcot vágott, aztán vidámat, majd partiarcot bulizós kéztartással, a telefon vakuja pedig csak villogott és villogott, mint a sztárok körül a vörös szőnyegen. Dolga végeztével a lány félrehúzódott és posztolta a fotósorozatot.

-Beteggellek, ha szeretnéd - tette hozzá -, de most rohannom kell.

Zsüsztin olyan váratlanul távozott, ahogy megjelent. Még csak el sem köszönt. Géza csalódottan bámulta a hangulatjeleket. Szemei ide-oda ugráltak egyikről a másikra, de hirtelen valamiért egyik sem volt az igazi. Sem a mosoly, sem a haragos fej, sem a könnyek vagy a csodálkozó tekintet. Egyik sem tudta volna kifejezni azt az érzést, ami olyan súllyal nehezedett minden porcikájára, hogy tehetetlen rongybabának érezte magát. Első gondolata természetesen az volt, hogy legszívesebben megosztaná a benne motoszkáló gondolatokat és érzéseket a Facebookon, kiírná és vitára bocsátaná a dolgot. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy legfeljebb lájkok és szomorú szmájlik érkeznének, vagy pár megértőnek szánt szó, de vigasztalást egyik sem nyújtana. Nem párosulna vele megértő tekintet, vigasztaló érintés vagy baráti ölelés, csak az unalomig megszokott kék-fehér felület bámulna vissza rá a képernyőről, a rohamosan szaporodó megosztások áradatában pedig elsüllyedne a gondolata. 

Csalódottan töprengett tovább és furcsamód egyre idegenebbnek érezte a késztetést, miszerint szüksége van egy újabb posztra és újabb lájkokra. Már a köcsög Pista sem idegesítette. Az járt a fejében, hogy a lány merre járhat, és hogy vajon meddig lesz boldog a ma összeszedett közös élményekkel?

Zsüsztin hazafelé tartott. Peckesen sétált a járdán, cikázott az emberek között. Úgy közlekedett, mint a vakondok: fúrta magát előre az emberi húspépben, és amikor akadályba ütközött, irányt változtatott. A mozdulatait vezérlő szabály szent volt és sérthetetlen: vagyis egyetlen pillanatra sem nézhet fel a telefonjából. Lájkolt és kommentelt, szmájlikat és szívecskéket küldött a gratuláló ismerősöknek, hogy milyen fantasztikus képsorozatot készített a kórházban azzal a szerencsétlen sráccal, és ugyan többen is rákérdeztek, hogy mit keres ott Ozzy Osbourne, ő mégis minden pillanatát élvezte a dicsőségnek. Boldogan lépett a zebrára, egy pillanatra sem nézett fel a telefonjából, csak tette egyik lábát a másik után, miközben a közlekedésjelző lámpa fenyegető-pirosan világított. Hangos fékcsikorgás és a motorolaj kesernyés, forró gőze zavarta meg a lány lelkében virágzó idillt. Aztán jött a hatalmas csattanás és a szélvédő repedésének hangja, amint a nagyjából 60 km / órával érkező autó egy 50 kilós ember testével találkozott.

Ha a lánynak lett volna alkalma elmondani, hogy a baleset pillanatában mi járt a fejében, valószínűleg azt mondta volna: nagyon bánja, hogy még csak szelfizni sem maradt ideje.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásainternet

Offline (Angol)

His whole body was covered in plaster from head to toe. He was unable to move any part but his eyes, so he couldn’t share with others what on his mind was just then. He couldn’t even take a selfie. He suffered the torments of hell when - after using Tinder - his index finger got sprained, and then he also lost his thumb in a comment-war on Facebook. He himself was aware that he had no chances in the battle, since his rival wrote only compound, complete sentences and used punctuation marks according to the rules of grammar. Géza tried in vain to measure up to the challenge, he paid dear with his fingers, his hand for it. His neck had already grown stiff before, he was only able to walk looking downwards with stooping head, like someone constantly staring at his phone. After that he also lost his phone, and then he broke down extremely fast. He’d been lying already a whole day on a hospital bed without a word, without any Shares or Likes, when suddenly someone from the bed next to the window started speaking.
 
’What’s on your mind?’
 
Géza couldn’t answer. Nearest to his heart’s desires was to take selfies with comments under them saying that though his situation was hopeless, he was holding out still bravely. Then Likes would have come, first one by one, then in tens, hundreds and thousands. No doubt it would have been a very popular photo. He perhaps wouldn’t dare to admit even to himself that he was bothered more by the missing Likes than the plaster. What he desired most was to post some wisdom with a picture about hardships of life, but his bird-soul locked up in the prison of plaster was condemned to silence.
 
The door opened softly creaking, and Zsüsztin entered the room. She peeped with unvarnished joy from behind the photo in which she had cut two tiny holes for her eyes. She was holding her Facebook profile photo in front of her. This photo was taken last summer, and it probably didn’t need much photoshopping, she just changed the colour of her eyes to blue instead of brown, her eyebrows to dark blond instead of black, and also smoother, and she drew her features finer only as much as to make her look like Marilyn Monroe in films. She was extremely happy at last to see the boy who disappeared since yesterday from the chat window of the social network and next to his name the dismal ’offline – one day’ remark was to be seen.
 
’I’ve been worrying about you so much! You’ve disappeared from the chat-list, and no new posts on your status update’, she gushed into tears.
 
’I already thought you had unfriended yourself. Or even worse, you had blocked me.’ She trembled.
 
’But you’d never do anything like that, would you? Would you?’
 
Géza’s eyes flashed embarrassed right and left, then rested on the girl’s face. He liked her profile photo, and she may also have been aware of it, since it was Géza who first liked it and also commented on it, like „spitting image of Marilin Monro”, „I’d poke you” and so on.
 
He watched as she rummaged through her bag and then unfolded a one-metre per one-metre sheet of paper.
 
’I’ve brought it to you so that we can have a talk’, she sniffled.
 
There were emoticons familiar from Internet chat-apps on the sheet, so Géza could also chat without words. Tears of joy sprang to his eyes, Zsüsztin smiled and walked to the wall opposite them to stick on the sheet.
 
’Are you glad?’ she asked, at which his eyes goggled on the most often used „very happy” icon, which he would’ve thrummed in his phone had he been able to. At the sight of the icon his fingers started to tremble involuntarily as if he was writing „XD XD XD XP”, very happy, but the movement caused him stabbing pain in the sprained body-parts. His heart was full of sadness that after so many years of practising, first with a keyboard, then a touchscreen, and now all this work came to nothing. Though for the sake of his fingers moving faster he also did some extra training: first he separated brown and white beans with his index-finger so that he could find the sites on his smartphone faster and drag them up and down, and when the beans meant no more challenge, he changed over to poppy-seeds. Trainings were sometimes painful, and he spent all his money on sport-creams, but the outcome compensated him for it all. He became the fastest Like-master of all his friends, and the greatest number of Shares were attached to his name. No matter he had ten thousand Facebook friends, none of them could outdo him. And then came Pista, that lousy jerk.
 
Géza was boiling with anger. She peeped sadly from behind the profile photo held in front of her face, then led by some instinct impossible to explain she fondled his plastered hand, which made him surprised for a moment, then from among the icons he rested his eyes on :), that is friendly smile.
 
’In my status update I’ve posted several times today how much I’ve been worrying about you’, said Zsüsztin emotionally.
 
’Everybody liked it,’ she paused a little, ’except for that jerk.’
 
Géza’s eyes jumped to the „don’t understand” icon.
 
’That Pista’, Zsüsztin hid herself shyly behind her profile-photo and the boy’s eyes flashed on the angry face sign.
 
That jerk of Pista appeared at Géza’s Shares a few weeks ago, he constantly picked at him about his taste and ridiculed him. He also became the winner of the comment-war, and Géza – as a sign of submission – friended Pista, who on purpose kept him waiting with confirming it for a few days, until at last he condescended to accept it.
 
While he raged fumingly and his eyes skipped from an angry emoticon to another even angrier, Zsüsztin silently grew pale. She started to tremble and felt dizzy. She seemed to be about to collapse, but she grabbed at the boy. Growing weak she dropped her profile photo, and her real face suddenly appeared: it wasn’t like Marilyn Monroe’s, but like Ozzy Osbourne after detoxication. Géza was very worried, his eyes skipped up and down at surprised and „don’t understand” smileys, and then she somehow suppressed her nausea and rummaged her phone out of her bag:
 
„Major drama in the hospital,” she thrummed with trembling fingers and shared it. Already the fact that her post appeared on her Status Update started to decrease her sweating, and after the first Like the faint gastric cramp also ceased. After the tenth Like she stopped trembling, after the hundredth she recovered to her general normal state of health, and after the first Share by a friend she experienced a pleasure similar to orgasm. When the pleasure waned, she lit a cigarette. Géza blinked vaguely since he had never seen a woman having orgasm in reality. He tried to stomach that the screaming and writhing so common in porn movie hadn’t come, and there hadn’t been any splattering body-fluids either. He observed as the girl touched herself a few times, then she swooned on the floor. She didn’t even bother to hold her profile photo before her. She nearly imbibed cigarette smoke, then she blew small smoke-rings in the air.
 
They were both silent. Long-long minutes may have passed, or perhaps only each minute seemed to have been painfully long. She finished her cigarette, she put it out on the floor of the hospital, threw the stub in front of her feet, then she held the phone above her head, so that the bedsides, the contours of the white bed-linen, herself on the floor and of course the carefully flicked stub should fit into the angle of the camera, and she snapped. She had shot several photos before she staggered to feet to dust herself. She turned to Géza who was watching every movement of hers stock-still.
 
’May I …’, Zsüsztin didn’t finish the sentence, but Géza knew what the question might have referred to, so he tried to glance at the agreeing emoticon, but the girl in no time cuddled up to him, pushed her head to his and right away started taking selfies. First she made a sad face, then a happy one, then a party-face with cool party gestures, the flashlight of the phone was just twinkling and twinkling, just like around stars on the red carpet. Having finished the girl drew aside and posted the series of photos.
 
’I’ll tag you if you want’ she added, ’but now I must be dashing.’
 
Zsüsztin left as abruptly as she had arrived. She didn’t even say goodbye. Géza was staring at the emoticons disappointedly. His eyes skipped from one to another, but suddenly not a single one seemed to be right. Neither the smile, nor the angry face, nor the tears or the surprised look. None of them could have expressed what he felt right then, he was so much crushed by the weight of it that he felt as a powerless puppet. His first thought of course was that he would gladly share the thoughts and feelings running through him on Facebook, he would put up a post and wait for the debating comments. Then he suddenly remembered that he’d at best get some Likes and sad smileys, or some words intended to express sympathy, but none of them would comfort him. There would be no sympathizing looks, comforting touches or friendly hugs implied, only the boringly familiar blue-white surface would stare back at him again and again from the monitor, and in the stream of the ever growing number of Comments his thoughts would vanish.
 
Disappointedly he went on mulling and found it strange that the urge for a new Post and new Likes had decreased. Not even that jerk, Pista annoyed him. He had the girl on his mind, where might she be, and how long would she be happy with the common experiences picked up today?
 
Zsüsztin was on her way home. She was strutting on the pavement flashing among people. She moved as a mole: she drilled herself forward in the human meat-mush, and when she stroke a snag, she changed her direction. The rule controlling her movements was sacred and never to alter: that is, she can never-ever look up from her phone. She clicked Likes, wrote Comments, sent smileys and little hearts to her friends who congratulated her that she had taken such a fantastic series of photos of that pitiable guy, and though a lot of friends asked whatever had taken Ozzy Osbourne there, she enjoyed every single minute of fame. She stepped happily on the zebra crossing, not a single minute did she look up from her phone, she just put one leg after the other while the traffic lights were threateningly red. Loud screech of a brake and the bitterish, hot smell of the engine-oil marred the idyll blooming in her soul. Then came the crashing bang and the sound of the windscreen smashing as the car driven at 60 km/h met the body of a fifty-kilo person.
 
If she had had the chance to speak about what on her mind was, she’d most likely have said that she regretted not even having had the time to take some selfies.



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaN. U. K.

minimap