Rudnyánszky Gyula: Blumen (Virágok Német nyelven)

Repülnek az évek felettünk,

Az elvirult nyár egyre több;

De amit álmodtunk, szerettünk,

Nyomát még el nem födte köd.

Szerelmünk napvilágos útján

Hervadva hullt le sok levél;

De mért borongjunk percnyi múltján,

Amíg emléke frissen él?...

Szerelmi hódolat jeléül

Mindig virágot adtam én;

Boldog virág, mely sose vénül,

Halála, üdve egy: a fény. 

S úgy érzem, hogy mi is, szerelmem,

Egy-egy ilyen virág vagyunk;

Nem küzdhetünk a végzet ellen:

Mi éltet, attól hervadunk.

Die Jahre schnell über uns verfliegt

der verblühte Sommer vermehrt;

doch wovon wir träumten und geliebt,

die Fussspuren von Nebel bedeckt.

Auf dem sonnigen Weg der Liebe

viele Blätter verwelkten schon;

sollst du das gestern nicht vertriebe,

solang dein Gedanke lebt noch.

Als Zeichen und Ehrfurcht vor Alter

hab’ ich immer Blumen geschickt;

glückliche Blume, die niemals altert

ihr Tod, ihr Heil ist eins: das Licht.

‘d ich fühle, was ist meine Liebste

für uns, die Blume ist der Gunst;

wir könn′n den Zerfall nicht vernichte:

Was uns leb’n lässt, verkümmert uns.