Sebestyén Péter: Nyolc haiku Editnek
Nyolc haiku Editnek (Magyar)Pattan az ág: jég bilincsel bólintó, szép szomorúfüzet.
Csillagok úsznak tó tükrén moccanatlan - lásd, ez életem.
Rózsaszirom sincs. Szálanként pusztul. Végén vág le a hajnal.
Virágokban él. Vérzik már. Hallgatni fog a testben a szív.
Sejtelem vagy még, áradó tavasz. Vízmély rejt; tó könny-szeme.
Simogat. Lágy hab, ősz avar: élek-e még, láthatatlanul?
Figyel az őz. Fű zöldjén puha nyak, lágy ív: vöröslik a cél.
Szépség odabenn, szőlő-virágok; ez Ő. Káromlom mégis.
|
Eight haiku for Edith (Angol)Branch cracks: ice fetters the slow nodding, beautiful weeping willow tree.
Motionless, the stars float on the lake's mirror - see? Such is my life.
Not a rose petal. Stalk by stalk ending. And then the dawn's ascending.
It lives in the blooms. Bleeds. The heart in the body will soon be silent.
You're but inkling still, flooding spring. Water's deep hides; tear-eye of a lake.
It strokes. Silken foam, autumn's litter: will I still invisibly live?
Fawn listens. Soft neck on green of grass, a silky arc: reddening mark.
Beautiful inside, vine with blossoms; such is she. Yet I berate her.
|