Sió Ferencz: Átballagok a réten

Átballagok a réten

Ezer virág között;

És nem szedek belőlük,

Bokrétát nem kötök.

Hogy le ne tépjem őket,

Virulni hagyjam én,

Mintha remegve kérnék:

Hajlonganak felém.

Fölösleges a kérés;

Az aggódás minek?

Nem tépek már virágot...

Hogy tépjek, nincs kinek.

Durch die Wiese schlendernd

zwischen tausend Blumen;

lasse alle liegen,

nicht mit Strauss ruhmen.

Damit sie nicht abreisse,

werden weiter glänzen,

als würden zitternd zeigen:

Zuneigung mit Herzen.

Das Bitten ist unnötig;

habt ihr keine Sorgen!

Ich pflücke kein’ Blumen mehr,

ich bin keine Storger.