Még egy pillanatra fekve maradunk (Magyar)
Belefeledkezve vagy éppen belenyugodva a körülöttünk elzúgó nehéz gépzajokba a hátrahagyott fáinkról beszélgetünk. Hintázó down-kóros gyerekek visítozásától zsibong a kinti világ. A helyiek az ajtók felett kuporgó majomszobrok miatt „majmos háznak” hívják a szanatórium- sárga épületet, ahol éppen most élünk. Elmarad a kakasszó és vele a feltámadás is. Ez a város csak akkor elviselhető, amikor viharfelhők borítják. Ilyenkor neked a térded, nekem a tarkóm bolydul fel, mintha mikroszkopikus hangyák hordanák szét bennük a fájdalmat. A szemed alatti elpattant hajszáleret nézem, a gyomrodban megbújó foltokra gondolok és úgy merülök el a combodon húzódó striákba, mintha egy tengerpart napfénycsíkos vize volna. Csak fekszünk és a ködfalaink mögötti belső tájainkat járjuk. Keresünk valamit, ami talán már régen elveszett, mint ahogy egy kiirtott erdő keresi a fáit. Feltöltő | Sipos Tamás |
Az idézet forrása | Hévíz |
Könyvoldal (tól–ig) | 979. old. |
Megjelenés ideje | 2017/4-5 |
|
|