Somlyó György: Favola sul nome (Mese a névről Olasz nyelven)

Megint.
Mint, ki tudja, mióta.
Lassan kerengnek lefelé… Vagy mondjuk inkább, hogy fölfelé?
Ha semminek se volna még neve.
Van?
Mi az, ami lassan kereng lefelé? Vagy fölfelé?
S mi az, amire lehull? Vagy amire fölszáll?
S mi az a puha, az az alig, az a nevesincsnél is nevezhetetlenebb, amit hallani – vagy mit csinálni? – amikor egyik a másikhoz ér? Amikor egyik a másikhoz ér és elfekszik rajta. Hogy később majd átolvadjon belé. S egyik a másik legyen. Mi lesz?
S mi az, ahogy valami más éppígy egymáshoz ér, érinti egymást, egyik átolvad a másikba, egyik a másik lesz, amikor…
…de hogy is mondhatnám meg, hiszen nincs nevük…
…amikor, de hiszen mindenki érzi, amikor az, ami látható (vagy így mondjuk), lassan láthatatlanná lesz (vagy azzá, amit így mondunk)… s hogy ez most hamarabb vagy előbb következik be… Hamarabb? mint mikor? Előbb? mint hol?
Hogy is mondhatnám a nevüket, hiszen mintha semminek se volna még neve – vagy már? Mintha oly sokat ismételtük volna már a nevüket, amíg…
ŐSZŐSzŐszőszősZőSZŐSZ vagy talán SZŐ vagy inkább SŐZ vagy hátha ZŐS és miért ne ŐZS vagy mégis inkább ŐSZŐSZŐSZŐSZŐSZ
De hiszen nem tudom a nevüket, csak azt tudom, hogy lassan és hogy kerengnek és hogy egyik a másik lesz és hogy hamarabb és hogy előbb mint és hogy megint mint ki tudja mióta…
Megint.

Di nuovo.
Come, chissà, da quanto tempo.
Stanno volteggiando piano all’ingiù…O diciamo
piuttosto, all’insù?
Se niente avesse ancora un nome.
Ma ne ha?
Cos’è che volteggia piano all’ingiù? O all’insù?
Su quel, che cadrà, cos’è? O su quel, che vola, cos’è?
Cos’è quel morbido, quel malapena, è più innominabile
di una cosa senza nome, che si può sentire – o cosa
fare? quando uno tocca l’altro? Quando uno tocca
l’altro e si distende sopra? Per disciogliersi più tardi
dentro. Che uno divenga l’altro. Che succederà?
E cos’è, quando qualcosa si tocca similmente, si
toccano, uno si discioglie nell’altro, uno diventa l’altro,
quando…
…ma come potrei dirlo, tanto non hanno un nome…
…quando, dal momento, che lo sentono tutti, quando,
quel ch’è visibile (o almeno si dice così) diventa piano
invisibile (o diventa ciò che così viene nominato)…
e che ciò avviene più presto o prima…Più presto? di
quando? Prima? come dove? Come potrei dire i loro
nomi, e come se niente avesse ancora un nome – o che
sia già senza? Come se avessimo così a lungamente
ripetuto i loro nomi, finché…
AUTUNNOAUTUNNOAutunnoautunno
autunnOautuNNOAUTUNNO o forse ONNUTUA
o piuttosto NUTUANON perché no TUANONNUT
meglio ancora AUTUNNOAUTUNNOAUTUNNO
Infatti, i loro nomi non conosco, so soltanto, che stanno
roteando piano e che uno diverrà l’altro e
che più presto, prima di, di nuovo, chissà da quanto
tempo…
Di nuovo.