Somlyó Zoltán: Várlak

A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.

Szorosan összekötözök
két unatkozó bársonyszéket:
itt te fogsz ülni, itt meg én...
Rendezgetek. És fütyörészek...

Itt te fogsz ülni, itt meg én;
zimankós szívem összerázod,
bolond fejem öledbe hull,
s a könnyeidet magyarázod...

Zimankós szívem megpendül,
mint éle jó, hevert acélnak -
Sok ránc lesz majd a szőnyegen
s a bársonyszékek elalélnak...

És átkozol majd és gyűlölsz
s a csókjaidat megtetézed...
... A sárkányfejű szigonyos kályha
ropog. Várlak. És... és fütyörészek.

Accendo la stufa con testa di drago.
E’ mezzogiorno. Sto fischiettando.
Questo nido delle streghe quieto,
fra poco sarà traboccante di caldo.

Legherò insieme strettamente
due annoiate sedie di velluto:
qui sarai seduta tu, qui invece io…
Rassetto la stanza. Sto fischiettando.

Qui sarai seduta tu, qui invece io;
scuoterai il mio intirizzito cuore,
la mia testa matta nel tuo grembo,
e per le lacrime tue cercherai le scuse…

Vibrerà il mio cuore intirizzito, come
lama d’acciaio sottile, inutilizzata -
Il tappeto si riempirà di grinze
le sedie di velluto saranno svenute…

E mi maledirai e mi odierai nello stesso
tempo, e mi colmerai con i tuoi baci…
…la stufa con la testa di drago starà
crepitando. Ti aspetto. E…sto fischiettando.