Májusi éjszaka (Magyar)
Késő volt, mentem haza, lelkem az elmult nappal küszködött, mentem, mogorván, kimerülve, a kertek és villák között, nem is én mentem, csak a lábam vitt a fekete fák alatt, két lábam, két hű állatom, mely magától tudja az utat.
S egyszerre a májusi éjben valami hullám megcsapott: illatok szálltak láthatatlan, sűrű és nehéz illatok, a lélegző, édes sötétben szinte párolgott a világ és tengerként áradt felém az orgona, jázmin és akác.
Láthatatlan kertek mélyéből tengerként áradtak felém, nagy, puha szárnyuk alig lebbent és letelepedtek körém, a meglepetés örömével lengették tele utamat s minden gondot kifújt fejemből ez a szép, könnyű pillanat.
S mintha élt volna, minden illat külön megszólalt és mesélt, ittam a virágok beszédét, a test nélkül szerelmes éjt; a rácson kísértetfehéren áthajolt hozzám egy bokor s úgy töltött csordultig a lelke, mint szomjú palackot a bor.
És részegen és imbolyogva indultam nagylassan tovább, s új tenger dőlt a szomszéd kertből, új bokor az új rácson át, s az illattól már illatos lett tüdőm és szívem és agyam, egész testem elnehezült s azt érezte, hogy szárnya van.
Hogy értem haza, nem tudom már. – A gondom ma se kevesebb. De azóta egy kicsit újra megszerettem az életet, s munka és baj közt mindig várom, hogy jön, hogy majd csak újra jön valami fáradt pillanatból valami váratlan öröm. Feltöltő | Váradi József |
Az idézet forrása | http://krk.szabolorinc.hu/06/43.htm |
|
A Late Evening In May (Angol)
It was late, I headed home, my soul wrestling with thoughts of the day past, I walked, along gardens and villas, exhausted, sullen, downcast, or was it my feet that carried me dark branches looming overhead, my two feet, two loyal servants who by instinct my body led.
Suddenly a wave swept over me on that late evening in May, scents that hung heavy and dense invisibly wafting away, and in that sweet, exhaling darkness the world adrift in vapors surged toward me like an ocean of lilacs, jasmine and acacias.
From the depths of hidden gardens surged toward me like the sea, broad, soft wings that barely fluttered and settled around me, covered my joyous parade with myriad petals of surprise and this gorgeous, buoyant moment dispelled all worries from my mind.
Every scent, as if alive found its voice and spoke to me, I drank in their tales of passion and love, heavenly; through the railing pale as a ghost a shrub stretched a slender limb and as wine does a thirsty caraffe its spirit filled me to the brim.
I lumbered slowly ahead, tipsy, slightly wavering, new seas sprang from the next garden, new shrubs through the next railing, and the scents permeated my lungs, my heart, my mind, I felt as though I’d grown wings and left my weight behind.
How did I get home, I know not. — My woes no fewer than before. But since that day, I’d grown to love life a little more, amid work and troubles I await, that it come, as I’m sure it might, to brighten my weary moments, some fortuitous delight.
Feltöltő | Váradi József |
Az idézet forrása | https://medium.com/the-junction/a-late-evening-in-may-e14e0ac5e86 |
|