Szabolcska Mihály: Neues Jahr (Újév Német nyelven)

Soha ilyen visszás találka,

Hogy az esztendők változása

Télvíz időre essék!

Mikor az ég, föld csupa bánat,

S jeleképen a nagy megújulásnak

Sehol egy csöpp jelenség !

Mikor az ég, föld csupa óság,

Úr mindenen a mulandóság,

S alig jön nap az égre.

A természet is mást tanítna,

Ha rügy fakadna, rózsafa kinyitna,

Az új-év reggelére !

Ha rügybontó májusi éjre

Esnék az új-év születése,

Mikor hajnalra kelve :

Láthatni nagyszerű csodákban,

Miképen munkál elszét a világban

Az Ur teremtő lelke !

De így — az új-év virradása

Csak a köd és tél folytatása,

Unalom, szomorúság . . . —

Mi volna, ha száz jelbe', képbe'

Ragyogna ránk az új-év reggelére

Az örökkévalóság? !

Es gibt nie so quere Rendezvous,

das, wie das Jahreswechsels Tabu

immer auf Winterzeit fällt!

Wenn Himmel und Erde traurig sind,

‘d von dem Symbol das Wiederbelebungsbild

nirgends einen Zeichen seht!

Wenn Himmel und Erde leer ‘d öde,

im Vergänglichkeit alles spröde,

kaum ist ein sonniger Tag.

Die Natur würde anders lehren,

und wenn die Knospen öffnen sehen,

am Morgen des Neujahrstags.

Wenn auf die Knospen Brecher Mainacht

wäre immer der Neujahrsnacht wach

am frühen Morgengrauen:

Sie könnten viele Wunder sehen,

wie alles und überall neu erstehen

lässt der Herr Gott aufbauen.

Aber so – der Dämmerung des Neujahrs

nur die Fortsetzung der Winter war's,

Langeweile ‘d Traurigkeit –

was wäre, wenn in hundert Zeichen, Bildern,

würde der Neujahrsmorgen auf uns Blinkern

‘d zeigte uns die Ewigkeit?