Szalay Fruzina: Séta
Séta (Magyar)Csendesen hinti halk szinét a völgybe A nyájas, hűvös őszi délután. Az árnyék már a mély utat befödte, Napfényes még a hegytető csupán. A selymes üde réten átsietve, - Hol a vadménta lila fürtje nyit, — Bejárjuk majd, amig leszáll az este, Az erdő régi, kedves útait.
Ó kedves erdőm! Ó hát újra látom Sötét bükkfáit, zsongó hársait, Hány fényes, forró nyári délutánon Fölém hajolt az ismerős csalit, A vadszeder meg az iszalag-inda Felém bólongott, ismert mindenik, S a mohos törzs alól reám kacsinta Okos szemével a kis fürge gyik.
Köszöntött hangos, ujjongó madárdal, — Minden rigónak füttyös kedve lett. Üdén, az erdők édes illatával A nyári szellő hozzám repkedett. Megtelt az erdő napsugáros kedvvel, Zizzent a fű, bókolt a vadvirág, És a nyomomban, frissen mint a reggel, Egy rózsás tündér járt: az ifjúság.
S most itt vagyok az erdőszélben újra, És elnémulva nézek szerte szét! A zöld erdőre, vadvirágos útra Reá tevé az ősz nedves kezét. Madár nem füttyent, a nyár messze szállván, Elmentek mind a vig rigók vele. A lomb megbarnult az iszalag ágán, Hullong a hársak sápadt levele.
Hajlós füzére ott a vadszedernek, De rajt' piros a hervatag levél, Lankadt virágok nedvesen remegnek, S lassan suhogva kél az őszi szél. A fák, az őszi szélnek sóhajára Csendben, komolyan meg-meghajlanak, A kora este nesztelen homálya Lebeg a néma, sárga fák alatt.
|
FordításokNémetSpaziergang Mucsi Antal Kérjen fordítást! |