Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szalay Fruzina: Spaziergang (Séta Német nyelven)

Séta (Magyar)

Csendesen hinti halk szinét a völgybe

A nyájas, hűvös őszi délután.

Az árnyék már a mély utat befödte,

Napfényes még a hegytető csupán.

A selymes üde réten átsietve, -

Hol a vadménta lila fürtje nyit, —

Bejárjuk majd, amig leszáll az este,

Az erdő régi, kedves útait.

 

Ó kedves erdőm! Ó hát újra látom

Sötét bükkfáit, zsongó hársait,

Hány fényes, forró nyári délutánon

Fölém hajolt az ismerős csalit,

A vadszeder meg az iszalag-inda

Felém bólongott, ismert mindenik,

S a mohos törzs alól reám kacsinta

Okos szemével a kis fürge gyik.

 

Köszöntött hangos, ujjongó madárdal, —

Minden rigónak füttyös kedve lett.

Üdén, az erdők édes illatával

A nyári szellő hozzám repkedett.

Megtelt az erdő napsugáros kedvvel,

Zizzent a fű, bókolt a vadvirág,

És a nyomomban, frissen mint a reggel,

Egy rózsás tündér járt: az ifjúság.

 

S most itt vagyok az erdőszélben újra,

És elnémulva nézek szerte szét!

A zöld erdőre, vadvirágos útra

Reá tevé az ősz nedves kezét.

Madár nem füttyent, a nyár messze szállván,

Elmentek mind a vig rigók vele.

A lomb megbarnult az iszalag ágán,

Hullong a hársak sápadt levele.

 

Hajlós füzére ott a vadszedernek,

De rajt' piros a hervatag levél,

Lankadt virágok nedvesen remegnek,

S lassan suhogva kél az őszi szél.

A fák, az őszi szélnek sóhajára

Csendben, komolyan meg-meghajlanak,

A kora este nesztelen homálya

Lebeg a néma, sárga fák alatt.

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaA Hét
Megjelenés ideje

Spaziergang (Német)

Still streut ihre zarten Farben ins Tal,

die sanfte, kühlen Herbstnachmittag.

Der Schatten hatte den Pfad bedeckt total,

nur die Bergspitze war wie Vormittag.

Über die seiden frische Wiese eilend, –

wo sich die wilde lila Minze blüht –

wir gehen hinein und sehen bis Abend,

wohin uns der alte Weg nun hinführt.

 

Oh mein Wald bist du an der schönste Lage

summende linden und dunkle Buchen,

wie viele heisse Sommernachmittage

mich, die schönsten Bäume zu sich luden.

Die Brombeeren und die Waldrebe Ranken,

sie nickten mir zu, als hättet mich kennt

‘d von unter der bemooste Baumstamm zwinkern

mit klugen Augen, die flinken Echsen.

 

Mit einem lauten Vogelgesang begrüsst,

jede Drossel war in der Pfeifstimmung.

Frisch und mit dem süssen Duft des Waldes

die Sommerbrise war plötzlich auf dem Sprung.

Der Wald füllte sich mit vollem Sonnenschein,

das Gras rasselte, die Wild blumig tuend

und in meinen Spuren frisch, wie am Morgen,

da war eine rosige Fee: die Jugend.

 

Und jetzt bin ich schon wieder hier im Waldrand,

und ich schaue mich hier schweigend herum!

Auf dem grünen Wald, ‘d auf dem Wildblumenpfad

legte ihm der Herbst die nasse Hand rundum.

Der Vogel pfiff nicht, der Sommer flog durch Zaun,

alle fröhlichen Drosseln flogen mit ihm.

Das Laub wurde an Waldrebe Ranken braun,

die blassen Blätter fallen an Boden hin.

 

Eine runde Girlande a der Brombeerbusch,

doch das Blatt ist darauf rot und verdorrt,

verwelkte Blumen zittern nass im Windzug,

und der Herbstwind blasst langsam alles fort.

Die Bäume auf den Seufzer des Herbstwindes

schweigend neigen sich ernsthaft hin und her,

die trübe Dunkelheit des frühen Abends

schwebt unter den stillen gelben Bäumen.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap