Szendrey Júlia: Ősszel
Ősszel (Magyar)
Minden nyomon enyészet, Szemlátomást jön a halál És távozik az élet.
Párját hivő madártól, És zengicsélő kis tücsök Nem lármáz a bokorból.
Mint haldokló körében, Csak egy-egy hosszú sóhaj száll S terül el a vidéken.
A még virágzó ágak, S mint omló könnyek, hullanak Levelei a fáknak. Máskor ily tájban elborult Lelkem egész világa, Ugy tetszett, részt kell vennem a Természet halálába!
S oly busán néztem rája, Mintha egy öröm hagyna el, Vagy szivem volna fája.
koszorút tett fejemre, Az őszi köd fátyol gyanánt Lengedezett körüle.
Először életemben, Hogy a természet gyásza közt Szivem ily érzéketlen ? Mi ád okot örömre, Mikéntha kétköznapjaim Válnának ünnepélyre?
Minden, miként volt régen, Leáldozott napom helyett Nem látok mást az égen.
És szivem mégis úgy örül, Ugy ujjong örömében ; Ki fejti meg: élet, halál, Vár a közel jövőben ?
Vagy a sír méla holdja, Mely lelkem hosszú éjjelét Közelgtével fölgyújtja ?
Kitárt karokkal várom, Csak azt óhajtom, lenne bár Inkább az örök álom.
Minden percze mily drága, Követi azt a gyötrelem Örökkévalósága!
|
FordításokNémetIm Herbst Mucsi Antal Kérjen fordítást! |