Szendrey Júlia: Keserű kín és gyötrelem

Keserű kín és gyötrelem

Volt énnekem a szerelem;

Ami másnak életet ad,

Az hozza rám halálomat.

Meghaltam én réges-régen,

De nem nyughatom békében,

kísértetként járok, kelek,

Keresve, mit nem lelhetek.

Keresve a boldogságot,

Mire sehol nem találok;

Mi messziről annak látszik:

Árny, mint én, mely velem játszik

Hogyha közelébe érek,

Rémképétől elszörnyedek

S futok vissza koporsómba

Új kínoktól ostorozva.

S rám vonom a búbánat szőtt

Gyászos halotti lepedőt,

S várom, hogy az ég majd megszán,

Hogy majd meghalok igazán.