Szendrey Júlia: Das Lied der ungarischen Kinder (Magyar gyermekek éneke Német nyelven)

(Zoltán fiamnak)

Gyermek vagyok bár, mégis jól tudom,

Mi a legszentebb a föld kerekén,

S hogy e szentségen akként függni kell,

Miként a gyermek anyja kebelén.

Így csüggök rajtad, igy szeretlek én,

Magyar hazám, kedves magyar hazám!

Büszkén vallom be, hogy fiad vagyok,

S áldom a sorsot, hogy te vagy anyám!

S ha egykor majd kinőttek szárnyaim,

S észszel, erővel munkálni tudok,

Minden tettem egy áldozat legyen

Oltárodon, mit javadért hozok.

Mig csak az észnek egy szikrája ég

Fejemben, mint az éji fénybogár,

Hazámnak égjen, oltárzsámolyán,

Hiven virrasztó szerény mécssugár

És mig erővel győzi két karom, —

Mint szegény hangya morzsalékait

Kőt kőre hordok és igy emelem

Szentegyházadnak ékes falait.

S te élni fogsz, hazám, igy élni fogsz

Hü gyermekid ápolnak tégedet,

Kik, mint apáik, készek javadért

Örömmel adni vért és életet!

(für meinen Sohn, Zoltan)

Obwohl ein Kind, weiss es aber trotzdem,

was der Heiligste auf der Erde ist,

und auf diesem Heiligtum hängen muss

wie an der Mutterbrust, das kleine Kind.

So hänge an dich, so sehr lieb ich dich,

Heimat der Magyaren, geliebte Heimat,

mit Stolz bekenne mich, ich bin dein Sohn,

`d du, meine Mutter, du, ungarischer Staat.

`d, wenn meine Flügel ausgewachsen sind,

und mit Verstand und Kraft arbeite, dann

wird jeder Tat, für dich, ein Opfer sein,

auf deinen Altar dir aufbringen kann.

So lang in Gehirn nur ein Funke glüht

im Kopf, wie einer nächtliches Leuchtsignal,

für die Heimat soll brennen auf den Schemel,

der bescheidene, treue, Funsel Strahl.

Und solange meine Arme mögen,

wie die arme Ameise die Krümchen,

so biege ich Stein auf Stein und baue,

die Wände, den Heiligen Kirchtürmchen.

‘d du lebst, Heimat, so wirst du gedeihen,

deine treuen Söhne, werden dich pflegen,

die, wie auch ihre Väter, sind bereit, mit

Freude zu geben, ihren Blut und Leben.